Jön a meleg (2019.10.10.)

A következő napokban felhős, borús idő várható, a hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul majd.

Csütörtökön kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a késő délutáni órákban északnyugat felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Intézet . Több helyen, elsősorban az ország déli felén várható eső, zápor, északnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. A légmozgás fokozatosan veszít erejéből, már csak az északi tájakon kísérheti egy-egy erős lökés a nyugatias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű, alacsonyabb értékek a tartósan csapadékos délnyugati tájakon várhatók. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Erősen felhős vagy borult lesz az ég
Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Fotó: iStock

Péntek reggel az éjszaka képződött köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet feloszlik, és ezt követően az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, csak északkeleten, északon lehetnek felhősebb időszakok. Csapadék sehol sem lesz. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-20 fok között várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra