Mutatjuk, hol fog esni a hosszú hétvégén (2019.10.31.)

Változékony, de alapvetően hűvös napok állnak előttünk. Máról holnapra virradóan többfelé fagyhat is, hétvégére pedig gyenge eső is érkezhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma az ország északi tájain számíthatunk a legtöbb napsütésre. Délnyugaton, nyugaton általában lassan csökken a felhőzet, az Alpokalján pedig tartósan felhős maradhat az ég. Eközben délkelet felől szakadozott felhőzet terjeszkedik északnyugat felé. Délelőtt nyugaton, délnyugaton, délután pedig délkeleten elvétve kisebb eső is előfordulhat. Napközben a hőmérséklet 8-13 fokig kúszik fel.

Éjszaka a szakadozott felhőzet továbbterjed a nyugati területekre is, derült körzetek inkább északkeleten valószínűek. Délkeleten elvétve kisebb eső előfordulhat. A levegő késő estére mínusz 1 és plusz 7, hajnalra mínusz 5 és plusz 4 fok közé hűl vissza. Gyenge fagy főként északkeleten és északnyugaton lehet.

November elsején nem várható számottevő csapadék
November elsején nem várható számottevő csapadék. Fotó: iStock

Pénteken az ország nagyobb része felett vékony, szakadozott rétegfelhőzet terül majd el, ezzel együtt a legkevesebb napsütésre az Alföldön és a Dél-Dunántúlon van kilátás. Mindemellett rövid napos időszakok mindenhol előfordulhatnak, az északi megyékben pedig akár több órára is kisüthet a nap. Számottevő csapadék sehol sem lesz, ugyanakkor a délire, délkeletire forduló szél sokfelé megélénkül, a Fertő térségében akár meg is erősödhet. November elsején a legmagasabb nappali hőmérséklet 8-13 fok körül alakul.

Ami a hétvégét illeti, szombaton megnövekszik a felhőzet, ami a délutáni, esti órákra már több-kevesebb csapadékot is hozhat magával. Erősen felhős marad az ég vasárnap is, csapadékra azonban csak elszórtan kell számítani, elsősorban az ország északnyugati felén. A déli szél mindkét nap élénk lesz, illetve a Kisalföldin erős széllökések is jelentkezhetnek. Szombaton napközben 13-17, vasárnap 15-20 fokig melegszik a levegő, az északi hegyek környezetében viszont ennél néhány fokkal hűvösebb lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra