Mutatjuk, meddig marad a hűvös idő (2020.07.13.)

Sok napsütésre, de egyelőre enyhe időre számíthatunk mind ma, mind általában a hét folyamán. Az éjszakák kifejezetten hűvösek lesznek, hajnalban akár 6 fokig is visszahűlhet a hőmérséklet.

Csapadékra nem kell ma számítani, többórás napsütésre készülhetünk, legfeljebb késő délután képződhet annyi gomolyfelhő, hogy jelentősen takarja a napot - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. A Tiszántúlon, Dél-Alföldön és az Észak-Dunántúlon élénk északias szél várható. Napközben a hőmérséklet 21-26 fokig kúszik fel. Éjszaka ismét csökkenni fog a felhőzet, a legtöbb helyen derült lesz az idő. A levegő késő estére 13-19, hajnalra 6-13 fokig hűl vissza.

Napsütéses, de a megszokotthoz képest enyhébb idő várható a héten
Napsütéses, de a megszokotthoz képest enyhébb idő várható a héten. Fotó: Getty Images

Kedden sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre és fátyolfelhőkre van kilátás. Északkeleten elképzelhető egy-egy futó zápor is, illetve helyenként megélénkülhet az északkeleti szél. A nappali csúcshőmérséklet holnap 23-28 fok között alakul. Hasonló időre számíthatunk szerdán is, ugyanakkor délutántól a nyugati tájakon megerősödhet a gomolyfelhő-képződés, amihez elszórtan zápor, zivatar is társulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet a melegebb területeken már elérheti a 30 fokot, de 25 fokig nagyjából mindenhol felszökik majd a hőmérő higanyszála.

Érdemi változás a hét második felében sem valószínű. Elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, főként csütörtökön néhol még tartósabb eső is. A hétvégére azonban csökken a csapadék valószínűsége, emellett mindennap többórás napsütés várható. A nappali maximumok a hűvösebb vidékeken 22-23 fok körül változnak, a melegebb tájakon viszont elérhetik a 27-30 fokot is. A hajnali órákban erős lehűlésre kell készülni, a minimumok 9-16 fok között változnak majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra