Mutatjuk, mikor és hol csapnak le záporok (2021.10.20.)

Az elkövetkezendő napokban hosszabb-rövidebb napfényes időszakokra számíthatunk. Szerdán nem várható csapadék, csütörtökön és pénteken azonban záporok csaphatnak le ránk.

Szerdán többnyire napos időre számíthatunk, csapadék ezen a napon még nem valószínű. A déli, délnyugati szél ugyanakkor több helyen megélénkül, a Dunántúlon pedig meg is erősödik. A maximum-hőmérséklet általában 17 és 21 Celsius-fok között alakul, azonban az Alpokalján ennél melegebb (22-23 fok), míg északkeleten hűvösebb (nagyjából 15 fok) várható. Késő este pedig 4 és 15 fok közötti értékeket mérhetünk - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében .

időjárás, őszi időjárás, eső, zápor, csapadék,
Csütörtökön és pénteken záporok csaphatnak le ránk. Fotó: Getty Images

Mit tartogat számunkra a csütörtök?

Csütörtökön a hajnali ködfoltok feloszlása után, enyhén felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délutántól azonban egyre több helyen beborul az ég - főként északon és északnyugaton -, és ekkor már esőre, záporesőre is számíthatunk. A déli, délnyugati szél megerősödik, gyakran viharossá is fokozódik. A legmelegebb órákban 18 és 23 fok között alakul a hőmérséklet.

A pénteki kilátások

Pénteken többnyire erősen felhős, borult időre kell felkészülnünk, estefelé viszont észak felől derültté válik az ég. A nap első felében még sok helyen lehet eső, zápor, délutántól viszont már egyre ritkábban fordul elő csapadék. Az északnyugati, nyugati szelet néhol erős lökések is kísérhetik. A hajnali 6-13 fokról csupán 11-17 fokig melegszik a levegő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra