Nem sok jót tartogat az időjárás (2020.05.28.)

Zápor, zivatar, gomolyfelhő-képződés, viharos szél - erre számíthatunk ma és holnap. Ha szerencsénk van, azért egy időre kisüt a nap. Mutatjuk az előrejelzést.

Csütörtökön a többórás napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés is, de szerdához képest némileg kevesebb helyen - szórványosan - valószínű záporeső, illetve zivatar - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Ugyanakkor a nyugati határ menti megyék fölé zártabb felhőtakaró húzódhat, ott csak keveset süthet a nap. A csapadékot aprószemű jég és viharos szél kísérheti. A gyakran élénk északi, északnyugati szél napközben többfelé megerősödik. A hőmérséklet kora délután 17 és 23 fok között valószínű, az alacsonyabb értékeket a tartósabban felhős nyugati tájakon mérhetik. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Nem sok jót tartogat az időjárás az elkövetkező két napon.
Nem sok jót tartogat az időjárás az elkövetkező két napon. Fotó: Getty Images

Pénteken a (döntően) néhány órás napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen számíthatunk záporra, zivatarra. Az északi szél megélénkül, többször meg is erősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra