Viharos szél jön (2019.02.11.)

Változatos idővel indul a hét, összességében azonban inkább felhőkre és borult égre számíthatunk az elkövetkező napokban. Ma többfelé viharos lökések kísérhetik az északnyugati szelet.

Mi minden befolyásolja a hőérzetünket? Részletek itt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzése szerint ma erősen felhős vagy borult lesz az ég, a felhőzet a nap második felétől lehet már némiképp szakadozottabb. Elsősorban a déli és keleti megyékben várható eleinte még több helyen eső, míg az ország más tájain már csak futó zápor, esetleg hózápor fordulhat elő. Az északnyugatira forduló szelet elsősorban a Kisalföldön és a Bakonyban viharos széllökések kísérhetik. A hőmérséklet csúcsértéke plusz 4 és 9 Celsius-fok között alakul.

Szeles, felhős, szórványosan csapadékos idővel indul a hét
Szeles, felhős, szórványosan csapadékos idővel indul a hét (fotó: iStock)

Estére plusz 1-6 fok közé hűl le a levegő, és bár a legtöbb helyen csökken a felhőzet, keleten ugyanakkor maradhatnak tartósan felhős tájak, illetve reggel az Észak-Dunántúlon is ismét befelhősödik az ég. Keleten helyenként kisebb eső, havas eső előfordulhat. A Dunántúlon és az ország középső területein erős, helyenként viharos lökések kísérhetik az északnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3 fok között várható.

Kedden felhőátvonulásokra számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, szórványosan záporral, hózáporral, valamint sokfelé viharos északnyugati széllel. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2-7 fok között valószínű. Hasonlóan alakul az idő szerdán is, bár csapadék ekkor már kisebb az esély. Csütörtökön is csak elszórtan fordulhat majd elő csapadék: keleten inkább hó, havas eső, másutt inkább havas eső, eső. A hőmérő higanyszála szerdán legfeljebb 6 fokig, csütörtökön 8 fokig emelkedhet nap közben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra