Ezek teszik tönkre otthonunk levegőjét

Néha apróságokon múlik, hogy otthon mindig friss és egészséges legyen a levegő. Mutatjuk, miket rontunk el sokan, és hogyan előzhetjük meg a hibákat.

Sokszor csak akkor vesszük észre, hogy milyen rossz a levegő a lakásban, ha kimegyünk, majd visszajövünk, és szinte érezzük, hogy nem tudunk olyan jólesően mélyet szippantani az állott, zárt, poros levegőből, mint a kinti frissből. Ha ehhez még kellemetlen szagok is társulnak, az igazán kínos lehet, főleg, ha valaki szóvá is teszi. A szagok, a terhelt levegő problémáját sokszor egy szellőztetés is megoldja. Vannak azonban "láthatatlan", sőt szagtalan, ám annál veszélyesebb szennyeződések, amik ronthatják otthonunk levegőjét és ezáltal életminőségünket. Szerencsére ezek többségét kiküszöbölhetjük egy kis odafigyeléssel. A WebMD korábbi gyűjtése alapján bemutatjuk, mik azok, amiket sokan elrontunk, és természetesen tippeket is adunk arra, hogyan lehet javítani a helyzeten.

Engedjük be a friss levegőt

A legtöbb otthoni fűtési és hűtési megoldás egyszerűen csak keringeti a már bent lévő levegőt, benne az összes porral, szennyeződéssel és pollennel. Ezért - régi, de örök érvényű tanács -, ha jó az idő és alacsony a levegő pollenterheltsége, akkor tárjuk szélesre az ablakokat, ajtókat és frissítsük fel a szobák levegőjét. Igyekezzünk a lakásfestést vagy egyéb festési munkákat olyan időszakra időzíteni, hogy alaposan ki lehessen szellőztetni a lakást, hiszen vannak olyan festékek, melyek teljes száradásukig ontják magukból a szagokat, kemikáliákat, utóbbiak ráadásul irritálhatják a légutakat. De nyitogassuk gyakrabban az ablakokat, ha főzünk, vagy épp olyan hobbit űzünk, mint mondjuk a modellezés. Az ahhoz használt ragasztók némelyike kimondottan fojtó lehet, ha pedig kipárolgása nagy koncentrációban van jelen a levegőben, az akár rosszullétet is okozhat.

Vigyázzunk a durva vegyszerekkel

Vannak olyan agresszív tisztítószerek, melyekben olyan illékony szerves vegyületek biztosítják a hatást, amik zárt térben levegőbe kerülve akár légzési problémákat, allergiát vagy asztmás rohamot válthatnak ki. Mindig gondosan olvassuk el használat előtt a címkét, és tartsuk be az előírásokat. Figyeljünk továbbá a termékekben lévő illatanyagokra vagy gyúlékony összetevőkre is, mert azok szintén veszélyesek lehetnek az egészségünkre. Természetesen a legegyszerűbben úgy tudjuk elkerülni, hogy a durva kemikáliák szennyezzék a levegőnket, ha természetes anyagokat, például ecetet, szódabikarbónát vagy akár természetes olajokat használunk a takarításhoz.

Ennyi mindenre használható az ecet Ecet, szódabikarbóna, ketchup, vazelin - mutatjuk, hogyan állíthatjuk a hétköznapi háztartási cikkeket vagy épp ételízesítőket otthonunk tisztasága és egészségünk szolgálatába.

Ezek a legjobb levegőtisztító szobanövények

Ha egy lakásban sok szép szobanövény van, az nemcsak gyönyörködteti a szemet, de a nem megfelelően szellőző otthonok esetében akár a levegő tisztaságához, megfelelő oxigéntartalmához is hozzájárulhat. Nem elég, hogy felhasználják a szobákban lévő szén-dioxidot, bizonyos fajták akár a vegyi anyagok gőzét is képesek megkötni. A legjobbak erre a feladatra, az amúgy különösebb gondozást nem igénylő fikuszok, békaliliomok, pálmák vagy az angol borostyán.

A szobanövények nagyban elősegíthetik, hogy friss maradjon otthonunk levegője
A szobanövények segíthetnek, hogy friss maradjon otthonunk levegője.Fotó: Getty Images

HVAC: négy betű, ami komoly veszélyt rejthet

A HVAC (Heating, Ventilation, Air Conditioning) egy olyan, a fűtést, szellőztetést és légkondicionálást egyszerre biztosító rendszer, mely tőlünk nyugatabbra, de főképp Amerikában teljesen elterjedt a lakóházakban is. Magyarországon inkább az irodaházak esetében vagy új építésű társasházaknál alkalmazzák a technikát, ami azonban nem megfelelő karbantartás mellett akár komoly veszélyeket is rejthet magában. Ha ugyanis nem cserélik például megfelelő módon e rendszer szűrőjét, vagy túl magas valami miatt a levegő páratartalma, akkor az penészképződéshez vezethet. A penészes környezet pedig számos egészségügyi kockázatot hordoz magában, mely különösen a légzőszervi panaszoktól szenvedőknek lehet veszélyes.

Ha olyan lakásban élünk, ahol ilyen rendszer van, figyeljünk arra, hogy 3 havonta cseréljük és ellenőrizzük a szűrőket, sőt, ha kisállatot tartunk, vagy allergiásak vagyunk, akkor akár havonta is cserélhetjük azokat. Évente egyszer pedig szakemberrel kell átvizsgáltatni a teljes rendszert.

Fürdőszobák réme

A penész nemcsak a szellőztető rendszerben telepedhet meg, hanem például a fürdőszobában is. Márpedig a penésznek olyan melléktermékei is lehetnek, melyek erőteljesen allergizálhatnak, irritálhatják a szemet, a tüdőt, az orr nyálkahártyáját, a bőrt és a torkot is, még akkor is, ha egyébként nem vagyunk allergiásak. Ezért mindig figyeljünk oda, hogy a fürdőszoba megfelelően kiszellőzzön fürdés után, addig működjön a ventilátor vagy addig tartsuk nyitva az ablakot, amíg teljesen meg nem szárad mindenhol a csempe, a zuhanyfüggöny. Soha ne hagyjunk a zuhanyban fürdőszivacsot , és lehetőleg a nedves törölközőt se ott szárítsuk, mert az fokozza a penészedés kockázatát. Rendszeresen takarítsuk a nehezen elérhető helyeket is, mert gyakran a sarkokban, a WC-kagyló mögött telepszenek meg a penészgombák. Ha nem akarunk vegyszereket használni, az ecet remek alternatíva lehet.

Csak óvatosan a légfrissítőkkel

Bár a légfrissítők feladata alapvetően a levegőben lévő kellemetlen illatok semlegesítése és ezáltal a levegő frissítése, valójában az abban lévő illékony szerves vegyületek miatt néhány többet árt, mint használ. Mert elfedik ugyan a szagokat, ám kemikáliákkal szennyezik a levegőt, amik irritálhatják az orrunkat és a torkunkat. Óvatosan bánjunk továbbá más aeroszolos spray-kel is, mivel néhány egészségügyi és szépségápolási termékben is vannak ilyen összetevők.

Erre is figyeljünk

Már megint a penész, de ezúttal a zöldségeken és gyümölcsökön megtelepedő fajták. Gyakori hiba, hogy túl sokáig tároljuk ezeket az élelmiszereket, úgy, hogy nem nézzük át rendszeresen, nem forgatjuk azokat, így szinte észrevétlenül elkezdhetnek penészedni, láthatatlanul szennyezve ezzel a lakás levegőjét. Az is alapvető hiba, hogy megmossuk őket, és így természetes védelmüket is meggyengítjük a gombákkal szemben. Talán mondanunk sem kell, hogy ha valami megpenészedett, azt azonnal ki kell dobni, és semmiképpen sem szabad elfogyasztani, még akkor sem, ha a penészes részt kivágtuk belőle. A penész ugyanis az étel többi részét is megmérgezhette már, csak még esetleg nincs külső nyoma annak, hogy például az alma másik fele is romlásnak indult.

A haláluk után is gondot okoznak a csótányok

A csótányokat mindenki joggal utálja, hiszen ezek a kártékony rovarok még haláluk után is képesek bosszúságot okozni. Elpusztulásukat követően ugyanis testük apró darabkákra bomlik, amiket akár egy sepregetéssel is felkavarhatunk a levegőbe. Ez történik az ürülékükkel is. Ezek az apró részecskék bárhová eljuthatnak a levegőben, és akár a lepedőnkre, párnánkra is kerülhetnek, az arra érzékenyek pedig ezekkel érintkezve, ezeket belélegezve asztmás rohamot kaphatnak, vagy allergiás tüneteik jelentkezhetnek. Ha otthonunkban épp csótányokkal küzdünk, akkor célszerű mindig inkább csótánycsapdát használni, hiszen akkor nem fordulhat elő, hogy a kellemetlen rovar egy nehezen elérhető helyen múljon ki, és kezdjen bomlani.

Ha csöpög, szivárog, javíttassuk meg

Soha ne halogassuk a javítását, ha valahol egy cső vagy csap szivárog. Előfordulhat ez a vécétartályokkal, zuhanyzóval, mosogatógéppel vagy akár hűtővel is. A meggyűlő víz és a körülötte kialakuló nedves mikroklíma mágnesként vonzza a penészgombákat, és sajnos a csótányokat is. Ha valahol vízfoltot veszünk észre, de nem találjuk a forrását, érdemes inkább szakemberre bízni a felkutatást, mert az is előfordulhat, hogy a falban repedt meg egy vezeték, ami hosszú távon még súlyosabb gondokat is okozhat.

Óvatosan az ételmaradékokkal

Ha van valami, amit a csótányok a víznél is jobban szeretnek, az az ételmaradék . Az étkezés végeztével ezért mindig mindent csomagoljunk el, fedjünk le, a morzsákat pedig takarítsuk fel. A kukába szánt ételmaradékokra is figyeljünk, hogy biztosan egy kis darabja se essen a szemetes mellé, a kukára pedig mindig tegyük rá a tetejét.

Kellemetlen "ajándék" a kedvencektől

Nemcsak háziállataink szőre, de az azokon megtapadó pollenek és más allergének is okozhatnak légúti problémákat. Bármennyire is nehezünkre esik, de tartsuk őket távol az ágyunktól, párnánktól, de a legjobb, ha a hálószobáktól is, mert nemcsak szőrüket, de ezeket az allergéneket is "hullatják". Fürdessük kedvenceinket rendszeresen, és azokon a helyeken, ahol gyakran megfordulnak akár mindennap porszívózzunk fel.

Ne legyenek elfelejtett zugok

Vannak a lakásnak olyan területei, amik állandóan szem előtt vannak, és természetesen olyanok is, amikről épp eldugottságuk okán könnyen megfeledkezünk. Említettük már, milyen fontos a sarkok és a vécé mögötti részek tisztán tartása, ám ne feledkezzünk meg a szellőzőnyílásokról, a szekrények tetejéről vagy a mosdók aljáról sem. Ezek mind olyan területek, ahol könnyen megtapad a por, az egyéb szennyeződés, ami viszont kiváló táptalaj lehet a gombák számára. Ezekre is fordítsunk gondot, és építsük be a takarítási rutinunkba.

A szövetekben megbújó piszok

A lakás levegőjének tisztasága és még inkább saját egészségünk érdekében mossuk hetente a lepedőket, párna- és paplanhuzatokat legalább 60 fokos vízben. Így garantáltan megszabadulunk a rajtuk megtelepedett portól, penésztől, atkáktól vagy épp csótánymaradványoktól, amik légzőszervi panaszokat okozhatnak. Szabaduljunk meg továbbá az olyan díszpárnáktól, melyekről nem lehet levenni a huzatot, mivel ezek nemcsak a poratkákat, de az állatszőrt is előszeretettel összegyűjtik és nehezen tisztíthatóak. Ügyeljünk arra, hogy a lakásban lévő szőnyegeket is rendszeresen hordjuk el tisztítóba, mert vannak olyan szennyeződések, amiket a legerősebb porszívó sem képes eltávolítani belőlük. Ha pedig padlószőnyegünk van, fontoljuk meg a lecserélését laminált parkettára, járólapra, tehát bármilyen olyan kemény felületre, ami könnyen tisztítható. Addig pedig, amíg ez elkészül, porszívózzunk hetente, és ha lehet használjunk nagy teljesítményű, HEPA-szűrővel ellátott fajtát, ami sokkal hatékonyabban távolítja el a szőnyegekből az allergén anyagokat (is).

A függönyök se maradjanak ki

Ha már a díszpárnák szóba kerültek, ne feledjük, a kanapék, fotelek, székek szövetei is éppúgy befoghatják a port, a pollent és más allergéneket. Ha asztmával, vagy más légúti betegséggel küzdünk, érdemes fontolóra venni, hogy a szövettel bevont bútorainkat bőrre vagy például a székek esetén teljesen fára, műanyagra cseréljük. És ha már a szövetek, akkor az egyik legnagyobb felületet jelentő függönyök se maradjanak ki a sorból. Mossuk, portalanítsuk őket rendszeresen, mert a ki-behúzásuknál sok szennyező anyagot bocsáthatnak a szoba levegőjébe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra