Örökbefogadási díjat vezethetnek be

Még szeptemberben benyújthatja az Országgyűlésnek az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt a törvényjavaslatot, amely felülvizsgálja az örökbefogadással kapcsolatos szabályozást.

Például bevezetnék az örökbefogadói díjat, valamint az anyasági támogatáshoz hasonló lehetőséget biztosítana az örökbefogadó szülők számára a magasabb életkorú gyermekek örökbefogadása esetén - írja a Napi.hu. Ugyan a részletek még nem ismertek, de a tervek szerint már novemberben szavazhatnak róla a képviselők.

Örökbefogadási díjat vezethetnek be
Bevezethetnék a jövőben az örökbefogadási díjat

Az összeg megegyezne a csecsemőgondozási díjjal

A lap idézi a Magyar Nemzetet tavaly áprilisi írását arról, hogy a jelenleg hatályos szabályozásnál hatékonyabban ösztönözheti a gyermekek örökbefogadását a kormány: az örökbefogadási díj feltétele lenne, hogy az örökbefogadó a gyermek nevelésbe vételének napját megelőző két éven belül rendelkezzen 365 napon át tartó biztosítással. Az örökbefogadói díj a neveléstől számított 168. napig - vagyis közel fél évig - járhatna, összege megegyezne a csecsemőgondozási díjjal. Csakhogy ez nemcsak újszülött baba esetén járna, hanem a gyermek életkorától függetlenül, közvetlenül az örökbefogadás után.

Stagnál az örökbe fogadható gyermekek száma

Magyarországon évente átlag 2000 gyermeket tartanak nyilván örökbe fogadhatóként, és ez a szám 2005 és 2011 között szinte egyáltalán nem változott. Ennek oka, hogy körülbelül ugyanannyian kerülnek be a rendszerbe, mint ahány gyermeket magukhoz vesznek. Az örökbe fogadható gyermekek között igen magas a 10 évnél idősebbek és a fogyatékkal élők aránya.

Növekedett az örökbefogadásra alkalmas személyek száma is

Az elmúlt négy évben jelentősen emelkedett az örökbefogadásra alkalmasnak nyilvánított személyek száma is: 2017 végén már 2700-an rendelkeztek alkalmassági határozattal, ami csaknem másfélszerese a négy évvel korábbinak. Tavaly a legtöbb gyermeket a fővárosban adták örökbe, majd Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megye következett.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra