Kígyózó sorok a Richter Egészségvárosban

Szeptember 27-én Orosházán a Főtéren nagyszabású egészségprogram várta az érdeklődőket szűrésekkel, tanácsadásokkal, előadásokkal és színes programokkal. Az Egészségváros fókuszában a megelőzés fontosságára való figyelemfelkeltés mellett az Orosházi Kórház javára történő adománypontgyűjtés állt.

Az orosházi és környékbeli lakosságon sok múlott, hiszen minden programelemen való részvétel további 300 forinttal növelte a Richter Gedeon Nyrt. 2.000.000 forintos alapfelajánlását. A program az orosháziak és a kórház közös, példaértékűen aktív együttműködésének köszönhetően elérte célját: az összegyűlt 5.388.800 forintból biztosan megvásárolható a terheléses EKG berendezés.

Összefogásról tett tanúbizonyságot Orosháza lakossága, akik egészségük védelmében, valamint kórházuk érdekében már a rendezvény hivatalos megnyitásától aktívan részt vettek a programelemeken és megkezdték a vizsgálatokat az egyes szűrőpontokon. "A magyar lakosság egészségi állapota rendkívül rossz, vezető halálokok között a daganatos betegségek, valamint a Dr. Duray Gergő, az Orosházi Kórház főigazgató főorvosa az Egészségváros létjogosultságát, így örömmel üdvözölte a program orosházi megvalósulását.

A nap folyamán az Orosházi Kórház szakembereinek segítségével mindazon problémákról tájékozódhattak a lakosok, amelyek ma Magyarországon népbetegségnek számítanak. Közel kétezer szűrést végeztek el a szakemberek és az előadásokon, tanácsadásokon is igen aktív volt a részvétel. Az egészségnapon közel félezer ember ellenőriztette koleszterinszintjét, két esetben azonnali helyi ellátásra volt szükség. A csontsűrűségmérésen átesett lakosok 16%-nál regisztráltak figyelmeztető értéket. További kivizsgálást javasoltak a szakemberek a prosztataszűrésen részt vett férfiak egynegyedénél, több kirívóan magas értéket mértek. Vércukorszintjüket közel ezren vizsgáltatták meg a nap folyamán, de véradásra is volt lehetőség, amelyre mintegy 60-an jelentkeztek.. A szűrések eredményei azt mutatják, hogy minden negyedik-ötödik résztvevőnél szükséges valamilyen további vizsgálat vagy kezelés elvégzése. A rendezvényen résztvevők azonnali tanácsadás keretében közvetlenül tájékozódhattak a kórház szakembereitől a szükséges további lépésekről, teendőkről.

Rendkívüli érdeklődés övezte Rudolf Péter színművész előadását, akivel Radványi Dorottya műsorvezető beszélgetett jelenlegi szerepeiről, valamint a kiegyensúlyozott életvitel megvalósítási lehetőségeiről. Béres Alexandra a helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét, hasznos tanácsokkal segítve a testmozgás hétköznapokba való beütemezését. írónő, Beke Zsuzsa PR vezető és Nagy Tímea olimpikon részvételével zajlott beszélgetés délután a Richter Aranyanyu Díj kapcsán. Meghívott vendégként volt jelen Kovácsné Tóth Hajnalka, az Orosházi Kórház Fül-Orr-Gégészeti Osztályának főnővére, akit 2012-ben munkája elismeréseként Richter Aranyanyu Díjjal jutalmaztak. Az orosházi Aranyanyu családjával együtt egész nap részt vett az eseményen, aktívan gyűjtve az adománypontokat a kórház javára. A szűrővizsgálatokhoz kapcsolódó témákban az Orosházi Kórház szakembereinek előadásaiból informálódhatott a hallgatóság, Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezető moderálásával. A helyszínről élőben jelentkezett a Class FM kívánságműsora Garami Gáborral, valamint a Rádió1.



A nap zárásaként Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője adta át Dr. Duray Gergő főigazgató főorvosnak az Orosházi Kórházat megillető 5.388.800 forintos adományt, melyet a kórház terheléses EKG berendezés, valamint gyomortükröző eszközök beszerzésére fordít. Az orosházi lakosok kiemelkedő aktivitásának köszönhetően a Richter Egészségváros programsorozat 6 éves történetében az eddigi negyedik legmagasabb összeg került átadásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra