Így küzdenek a kórokózók ellen

Telefonos alkalmazás segítheti a jövőben az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet tagjainak terepmunkáját abban, hogy megtalálják az egyes antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók elleni gyógyszereket.

Az antibiotikum-rezisztencia (ABR) a közegészségügy egyik legnagyobb nemzetközi kihívása. A szakértők szerint 50 éven belül világszerte a leggyakoribb halálokká válhat. Az ASTapp az erő- és pénzforrás hiányában szenvedő régiókban segítheti az orvosokat a diagnózis felállításában.

applikáció, mobilapp, alkalmazás, orvostudomány, egészségügy, rezisztens baktériumok
Az ellenálló kórokozók nagy kockázatot jelentenek. Fotó: 123rf

Így gyógyíthat a mesterséges intelligencia

Mesterséges intelligencia és képfeldolgozó technológiák segítik majd az egészségügyében dolgozókat a fertőzöttek kezelésében. A mobilalkalmazással az orvosok mikrobiológus nélkül is egyszerűen értelmezni tudják majd a teszteket, valamint megvizsgálhatják az antibiotikum-rezisztenciát . Így könnyebben megtalálhatják a kezeléshez szükséges legalkalmasabb gyógyszert.

A projekt megkapta a mesterséges intelligencia közhasznú alkalmazását támogató díjat (Google AI Impact Challenge). Az ASTappot a Google 1,3 millió dollárral - nagyjából 375 millió forinttal - támogatja.

4 hónap múlva indulnak a tesztek

Az applikáción már egy éve dolgoznak a fejlesztők. A teszteredmények a jövőben offline is kiértékelhetőek lesznek okostelefonokon vagy tableteken, és a program kezelési tanácsokat is ad majd.

Az első prototípus a tervek szerint négy hónapon belül elkészül. Év végén az MFS laborjaiban, terepen tesztelik majd az applikációt - először a jordániai Ammanban. Később további területeken, például Jemenben, Libériában, Haitin és a Közép-Afrikai Köztársaságban is bevetik az alkalmazást. Az ASTapp várhatóan 3 éven belül lesz alkalmas a teljes körű felhasználásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra