Ilyen régiek az első ruhák

Százhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés egy friss tanulmány eredménye szerint.

Állatok bőrének nyúzására, szőrmefeldolgozásra használt több mint 60 csonteszközre bukkantak kutatók egy marokkói barlangban. A 90-120 ezer éves eszközök a legrégebbi régészeti leletek, amelyek ruházat készítéséről tanúskodnak.

Az emberek is aludhattak téli álmot egykor Egy újabb elmélet szerint a neandervölgyi emberek és elődeik átaludhatták a kemény teleket. A tudósok feltételezésüket arra alapozták, hogy a téli álomnak megmaradtak a nyomai a megkövesedett csontmaradványokon

Csontokkal készítették az első ruhadarabokat

Az iScience című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban Curtis Marean, az Arizonai Állami Egyetem paleoantropológusa és Emily Hallett, a Max Planc Történeti Tudományok Intézetének kutatója részletesen bemutatja azt a több mint 60 csonteszközt és egy cetféle fogából készített szerszámot, amelyeket még 2011-ben találtak az Atlanti-óceán marokkói partjaihoz közeli barlangban, amikor állati csontokat tanulmányoztak, hogy rekonstruálják az ember étrendjét - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Százhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés. Fotó: Getty Images
Százhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés. Fotó: Getty Images

A mintegy 12 ezer csont között Hallett felfigyelt több mint 60 csontra, amelyek formája arra utalt, hogy az emberek eszközként használták. Azonosítva a húsevő állatok csontjain talált metszési jeleket és összehasonlítva az eszközöket már régészeti leletekkel, Hallett megállapította, hogy az eszközöket nem húsfeldolgozásra használták a barlanglakók, hanem az állatok - rókák, aranysakálok, vadmacskák - nyúzására, szőrmekészítésre.

A barlangban talált csonteszközök azt bizonyítják, hogy mintegy 120 ezer éve a Homo sapiens elkezdte intenzíven használni a csontot eszközkészítésre és azokat bizonyos feladatokhoz, mint bőr és szőrme feldolgozásra használták - mondta a kutató. A leletek hiánya miatt a régészek számára nagy kihívást jelent megállapítani, mikor kezdhetett az ember ruházatot készíteni.

Olaszországban a közelmúltban találtak elefántcsontból készült 98 400 éves eszközöket, amelyeket a vizsgálatok szerint szintén bőrök megmunkálására használhatott valószínűleg a neandervölgyi ember . A régészeti leletek szerint a lyukkal ellátott varrótű jóval később, mintegy 40 ezer éve jelenhetett meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra