Napi ezer üveg vörösbortól lenne fitt az agyunk

A többek között a vörösborban és étcsokoládéban megtalálható egyik fitonutriens, a rezveratrol segíthet megelőzni a súlyos demenciát, az Alzheimer-kórt - derítették ki tudósok.

A rezveratrolról korábban már bizonyították, hogy szerepet játszik az öregedés lassításában, illetve a szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelemben, a legújabb kutatási eredmények szerint azonban az agyunkra is jótékonyan hat ez a vegyület.

A Neurology című szaklapban megjelent tanulmányhoz kapcsolódó kutatásban 119, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimeres beteget vizsgáltak, akiket 52 héten keresztül követtek. A résztvevőket két csoportba osztották, az egyik csoport tagjai naponta kétszer 500 mg rezveratrolt kaptak (ezt a mennyiséget később 1000 mg-ra emelték fel), a többiek pedig placebót. A betegek agyát képalkotó eljárással vizsgálták a kutatás elején, majd végén, emellett a gerincvelői folyadékból és vérből is vettek mintát tőlük.

A vörösbor segíthet megelőzni az öregkori betegségeket

A vörösbor segíthet megelőzni az öregkori betegségeket Úgy találták, hogy a rezveratrolt szedőknél nem változott, vagy csak minimális mértékben csökkent az amyloid-béta 40 nevű biomarker szintje, míg a placebót szedőknél jelentős csökkenés volt megfigyelhető. Ez a biomarker az Alzheimer-kór előrehaladtával folyamatosan egyre kisebb koncentrációban van jelen a szervezetben.

"A rezveratrol lelassítja ennek a biomarkernek a pusztulását, ezért nem kizárt, hogy az Alzheimer-kórra is jótékonyan hathat, akár meg is előzheti azt"- mondta dr. R. Scott Turner, a Georgetown University orvosi központjának egyik vezető kutatója, a Memory Disorder Program igazgatója.

Dr. Turner szerint a rezveratrol azért játszhat szerepet az Alzheimer-kór megelőzésében, mert képes közvetlenül hatni a szirtuinoknak nevezett fehérjékre. Ezek a fehérjék növelik a szervezetünk ellenálló-képességét, különösen az öregedéssel vagy a krónikus gyulladásokkal szemben. A szirtuinokat képes aktiválni például a kalóriamegvonáson alapuló speciális étrend, melynek hívei szerint így lelassítható az öregedés és elkerülhetőek a betegségek is.

A rezveratrol agyunkra gyakorolt pozitív hatásait egyre több kutatás bizonyítja, például sikerült kimutatni, hogy a rezveratrol jótékonyan hat a memóriánkra, csökkenti a depressziós viselkedésminták kialakulását, illetve az agyi gyulladásokat is.

Azonban még túlságosan korai lenne kijelenteni, hogy a rezveratolban egy igazán hatásos gyógyszert találtunk az Alzheimer-kórra, még nagyon sok kutatásra van szükség. Ráadásul ahhoz, hogy a kísérletben szereplő rezveratrol-mennyiséget elérjük, közel 1000 üveg vörösbort kellene meginnunk naponta!

Ennek ellenére némi vörösbornak (nagyjából naponta egy pohárnak) mindenképpen érdemes helyet találni az étrendünkben, mert számos jótékony hatása lehet az egészségünkre, akárcsak az étcsokoládénak - különösen akkor, ha egyébként is kiegyensúlyozottan, egészségesen táplálkozunk, és előnyben részesítjük a friss zöldségeket, gyümölcsöket, az egészséges olajokat, a halakat, az olajos magvakat, valamint a teljes kiőrlésű gabonafélékből készült péksüteményeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra