Nem csökken az utazási kedv

A főszezon lezárultával az év hátralévő részében sem csökkent a magyarok utazási kedve. A lakosság közel harmada tervez belföldre, szűk tizede pedig külföldre utazni az őszi-téli időszakban, ami megközelíti az év eddigi részében utazók arányát - derül ki a Reacty Digital Kft. legfrissebb reprezentatív kutatásából.

A megkérdezettek közel fele szeretne még ebben az évben belföldre utazni azok közül, akik már utaztak idén, közel kétötödük pedig külföldre utazna. Az eddig otthon maradók hatoda választ belföldi célpontot a jövőben, és csupán 3 százalék vágna bele külföldi útba - mutatott rá a felmérés.

Vége a főszezonnak, a magyarok utazási kedve azonban nem csökkent.
Vége a főszezonnak, a magyarok utazási kedve azonban nem csökkent. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A kutatásból az is kiderült, hogy a 18-79 éves korosztály bő harmada (35 százalék) utazott el belföldi fizetős szálláshelyre 2021-ben augusztus végéig, míg külföldi célpontot csupán tizedük választott ebben az időszakban. A bel- és külföldön utazók között előfordulnak átfedések is, így összességében a lakosság kétötöde nyaralt valamerre az idén.

A belföldön nyaralók elsősorban online, közvetlenül a szálláshely weboldalán keresztül foglaltak szállást (42 százalék), de népszerűek az online szállásfoglaló oldalak vagy alkalmazások is (30 százalék). A külföldi foglalások esetén már csak az utazók negyede vette igénybe a szálláshely saját weboldalán történő foglalást, és inkább a gyűjtőoldalakon keresztül (43 százalék) választottak. Határon belüli utazások esetén a Szállás.hu emelkedik ki (62 százalék), míg külföldi célpontnál egyértelműen a Booking.com (78 százalék) áll az élen a szállásfoglaló oldalak közül.

Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon.

Népszerű a Balaton és Horvátország

A belföldi utazók közel fele választotta a Balatont úti célnak - legnagyobb arányban a fiatalok -, negyedük pedig hegyvidékes területre is utazott. Külföldi nyaralások esetén a legnépszerűbb célpont Horvátország (29 százalék), de Görögországba és Ausztriába is nagy arányban utaztak. Közlekedési eszközként autót a külföldre utazók kétharmada, míg repülőt közel harmada választott.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra