A rossz közegészségügyre épül a magánellátás

Mint ismeretes, a kormány tervei között szerepel az állami és a magánegészségügy szétválasztása. Ezt azonban értelmetlennek és károsnak tartják a két szektor szakértői.

A közellátás silányságából építkeznek a magánellátók

Egyelőre csak találgatásokba tudnak bocsátkozni az egészségügy szereplői, ha a magán- és a közellátás szétválasztásáról esik szó, pedig ez a kérdés (2014 után) ismét terítékre került, és javaslatokat is kidolgozott erre vonatkozóan a szaktárca - írja cikkében a Weborvos . A bizonytalan terepen a különböző értelmezéseken túl mindenki igyekszik "kiszólni", hátha véletlenül értő döntéshozói fülekre talál véleménye, érzékelődött a Portfolio keddi konferenciáján - írják.

A rossz közegészségügyre épül a magánellátás, magánegészségügy állami egészségügy egészségügy betegellátás betegellátási rendszer
A közegészségügy elégtelensége is kedvez a magánellátásnak

A Private Health Forum első kerekasztal-beszélgetésén a résztvevők lényegében elutasították - mert értelmetlennek, sőt: károsnak tartották - a két szektor radikális szétválasztását, helyette pedig inkább a megfelelő szabályozás kidolgozásának látták értelmét, illetve annak, hogy egészséges verseny alakuljon ki a kettő között.

Normális bevételi lehetőségre van szükség

Bár transzparens, de nem a legjobb megoldás, hogy a szabad klinikai kapacitásaikat eladják egy cégnek, fogalmazott Fendler Judit. A Szegedi Tudományegyetem kancellárja optimistának tűnt, ugyanis szerinte a kormány nem tiltani akar, hanem jogilag rendezné, hogy a TVK feletti szabad kapacitásaikkal mit kezdjenek az állami intézmények. Úgy vélte, azért kell megteremteni az állami intézmények normális bevételi lehetőségeit, mert ez biztosíthatja az esélyegyenlőséget, az egyenlő hozzáférést, majd megjegyezte: a legjobb orvosok még mindig az állami ellátásban vannak.

Hall innen-onnan híreket, de hogy mi fog megvalósulni, azt nem tudja, vette át a szót Ficzere Andrea , az Uzsoki Kórház főigazgatója. Ők mindenesetre folytatni szeretnék a náluk jól bevált gyakorlatot, miszerint szabad kapacitásaik terhére magánellátást nyújtanak. Ha erre nem lesz lehetőségük, akkor a fizetőképes betegek a magánegészségügybe fognak átmenni, míg a fizetős ellátás terheit nem vállalók hálapénzt fizetve az állami rendszerben maradnak. Vagyis, mutatott rá, butaság lenne ez a lépés, mert nem fogja elérni a célját: megmarad a hálapénz , erősödik a magánellátás, és fokozódik a munkaerőhiány, mivel a két rendszerre nincs elegendő orvos, szakdolgozó.

Inkább közelíteni kellene az egyiket a másikhoz, inspiráló versenyhelyzetet teremteni, hiszen az állami kórházban végzett fizetős ellátás és a magánellátóé között nem lehet különbséget tenni, mondta Kovács Antal. A Da Vinci Magánklinika ügyvezető igazgatója szerint a legnagyobb kihívás megtartani a munkaerőt, s visszautasította azt a vélekedést, miszerint a magánellátás le akarja fölözni a közellátást.

A rossz közegészségügy kedvez a magánellátásnak

Valami megmozdult a döntéshozói oldalon Leitner György, az Affidea Magyarország vezérigazgatója szerint, ám ha nem is tudják értelmezni a kormányzati szándékot, az biztos, hogy teljességgel értelmetlen párhuzamos kapacitásokat létrehozni a szektorok radikális szétválasztásával. Fontosnak tartotta mindkét területen a transzparenciát, és szerinte támogatandó, hogy állami egészségügyi szolgáltatások magánkézbe kerüljenek, amihez vagy co-paymentre vagy új biztosítási konstrukciókra lenne szükség.

Valós népegészségügyi szükségletekre repültek rá a magánvállalkozások, amelyek ma robusztusan fejlődnek, mondta Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont alapító-főigazgatója. A közegészségügy elégtelensége is kedvez a magánellátásnak, mutatott rá, példaként említve az orvos-beteg kapcsolat silányulását (kevés idő jut egy-egy betegre), a szűkös hozzáférést, a hosszú várakozási időket, a betegkomfortot meghatározó silány ellátási környezetet, a hálapénzt, a prevenció szinte teljes hiányát. Utóbbi területen sokat nyert a magánegészségügy, jelezte, míg szerinte a cégek versenyének egyik motorja az azonnali hozzáférés biztosítása.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra