Katalin hercegné az ápolók mellé állt

Katalin camebridge-i hercegné védnökségével indult el a Nursing Now kampány. A WHO és az Ápolók Nemzetközi Tanácsa is részese a 2020-ig tartó nemzetközi kezdeményezésnek, melynek célja, hogy az ápolók presztízsét visszaadja, és önbecsülésüket erősítse.

Az ápolókért kampányol a világ

A Nursing Now 2018. február 27-én indult, és 2020 végéig tart. Ebben az évben az egész világ az ápolókat ünnepli majd, melynek Florence Nightingale születésének 200. évfordulója ad aktualitást.

Kate Middleton mondott beszédet a kampány nyitóeseményén Londonban a St Thomas Kórházban, ahol a világ vezető ápolói gyűltek össze. "Szeretnék gratulálni és köszönetet mondani mindenhol, minden ápolónak azért, amit naponta tesznek. Az erőfeszítéseitek nem maradhatnak észrevétlenül."

Az ápolók végzik a munka 90%-át

"Nem sokszor halljuk az ápolókat nyilatkozni vagy kiállni magukért, mert túlságosan leköti őket a munkájuk. A Nursing Now az első kampány, amit nem csak a hivatásunkat gyakorlók, hanem külső szervezetek is támogatnak.

Az egészségügyben az ápolók a humán erőforrás 50%-át teszik ki, de ők végzik a munka 90%-át. Összességében elmondhatjuk, hogy aki ápolásba invesztál, a gazdaságot támogatja" - mondta Anette Kennedy, az Ápolók Nemzetközi Tanácsának elnöke.

A kampány a Burdett Trust for Nursing szervezésében valósul meg, koncepciója a WHO által 2016-ban közzétett Triple Impact tanulmány megállapításaira épül - írja a MedicalOnline .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra