Kiderült, ennyi mozgás véd a szívrohamtól

Szívroham kialakulása esetén sokkal rosszabbak azon betegek túlélési esélyei, akik a mindennapok során mozgásszegény életmódot élnek - derült egy új európai tanulmányból.

Milyen tünetek, jelek előzhetik meg a szívrohamot? Részletek itt.

A szívbetegségek világszerte vezető haláloknak számítanak, ennél fogva ezek megelőzése az egyik legfontosabb közegészségügyi feladat. A rendszeres testmozgásról jól ismert, hogy rendkívül fontos szerepet tölt be a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve a hirtelen szívhalál elkerülésében. Mint azonban arra az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) közleményében rámutatott, a fizikailag aktív vagy mozgásszegény életmód hatásait mindeddig kevésbé vizsgálták a szívroham rövid távú kórlefolyásában. E tekintetben hiánypótló tehát az a tanulmány , amely február 10-én jelent meg a társaság European Journal of Preventive Cardiology című folyóiratában.

Az aktív életvitel szívroham fellépése esetén is javítja a túlélési esélyeket
Az aktív életvitel szívroham fellépése esetén is javítja a túlélési esélyeket. Fotó: Getty Images

A tudományos munka szerzői összesen tíz európai kohorszvizsgálat adatait tekintették át. Ezek közös jellemzője, hogy a többi között olyan egészséges résztvevők fizikai aktivitását mérték fel, akik később, a nyomon követés időszakában szívrohamot szenvedtek el. A vizsgálat így több mint 28 ezer betegre terjedt ki, akiknek közel egyötöde a szívinfarktus kialakulását követő 28 napon belül életét vesztette. Az érintett áldozatok túlnyomó többsége, mintegy kétharmada azonnal meghalt.

Egyéb kockázati tényezőket is figyelembe véve a kutatók kimutatták, hogy azok körében, akik szabadidejükben közepes vagy nagy mennyiségű testmozgást folytattak, 33 és 45 százalékkal alacsonyabb volt a fellépő szívroham miatti azonnali elhalálozás veszélye, mint a mozgásszegény életmódot folytatók esetében. A 28 napos időablakot tekintve a rizikó 28 és 36 százalékkal mutatkozott alacsonyabbnak, tehát az aktív életvitel mind rövid, mind hosszabb távon előnyösnek bizonyult. A kisebb mennyiségű fizikai aktivitás kapcsán viszont a kutatók nem találtak szignifikáns statisztikai különbséget a teljes inaktivitással összehasonlítva.

"A szívrohamon átesett páciensek közel 18 százaléka 28 napon belül meghalt, ami jól mutatja az állapot súlyosságát. Azonnali előnyöket tudtunk ugyanakkor kimutatni a túlélési esélyek terén a szívrohamot megelőző fizikai aktivitásról, és ezek az előnyök a következő 28 napra kiterjesztve a vizsgálatot is megmaradtak" - foglalta össze dr. Kim Wadt Hansen, a tanulmány egyik szerzője, a koppenhágai Bispebjerg Kórház kardiológusa. "Elemzésünk azt mutatta, hogy valójában még kisebb mennyiségű szabadidős fizikai aktivitásnak is lehet védelmező hatása a végzetes szívroham ellen, a statisztikai bizonytalanság miatt azonban nem tudtunk határozott következtetéseket levonni ebben a kérdésben" - tette hozzá.

Az ESC 2016-ban kiadott - más szervezetek szakértőivel közös - ajánlásában heti legalább 150 perc közepes intenzitású vagy 75 perc intenzív testmozgást, illetve ezek arányos kombinációját javasolja egészséges felnőttek számára a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése céljából. "Számos módja van annak, hogy alacsony költséggel vagy akár költségek nélkül is fizikailag aktív életet élhessünk. Tanulmányunk újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a mozgás kifizetődik" - hangsúlyozta dr. Hansen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra