Komoly veszélyekkel jár a hazai szúnyogirtás

Idén is súlyos gondot okoznak a nagymértékben elszaporodott szúnyogok, emiatt Magyarországon nemrég átmenetileg újra engedélyezték olyan gyérítési módszerek és szerek alkalmazását, amelyeket az EU-s szabályozásoknak megfelelően korábban beszüntettek. Szakértők szerint azonban ez korántsem indokolt, sőt káros is lehet.

Ahogy arról a HáziPatika.com is beszámolt , az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) arról tájékoztatta az országos tisztifőorvost, hogy az intenzív esőzések miatt elszaporodtak a szúnyogok, emiatt a meglévő biológiai, illetve földi, kémiai módszerekkel már nem biztosítható a megfelelő mértékű gyérítés. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pedig a körülményekre tekintettel 180 napra engedélyezte a szúnyogok légi úton történő gyérítését deltametrin és természetes piretrin hatóanyagtartalmú biocid termékekkel. A hazai szúnyogkutatók szerint azonban egyáltalán nincs tudományosan megalapozott bizonyíték arra, hogy a honos, illetve inváziós fajok bármelyike miatt is tartani kéne a trópusi betegségektől, járványoktól. Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetét (ÖK-ÖBI) igazgató evolúcióbiológus-ökológusa a quibit.hu -nak egyenesen arról beszélt, hogy az NNK döntése nemhogy segít a helyzeten, hanem helyette súlyos károkat is okozhat.

A szakember kifejtette, hogy a két említett hatóanyag (deltametrin és pretrin) olyan nem specifikus idegmérgek, amelyek a csípőszúnyogokon túl számos más hasznos (beporzást, lebontást, kártevők fogyasztását végző) rovarfajra is mérgezően hatnak. Ezen túl pedig a vízi gerinces élőlényekben is felhalmozódnak, így tömeges halpusztulást okozhatnak. A szerek légi úton való kijuttatása pedig azért nem szerencsés, mert elsodródhatnak, és akár természetvédelmi területeket is érinthetnek.

A hazai szúnyogirtási módszer egyik nagy problémája, hogy csak a kifejlett egyedekre hat, így tüneti kezelést nyújt. Fotó: Getty Images
A hazai szúnyogirtási módszer egyik nagy problémája, hogy csak a kifejlett egyedekre hat, így tüneti kezelést nyújt. Fotó: Getty Images

A lakosság segítségét kérik a szúnyogok miatt Ismét felhívásban kéri a lakosságot az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete, hogy segítsék a kutatókat a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében. Részletek itt .

A vegyi szúnyogirtás ellen szól továbbá, hogy a Magyarországon bevetett deltametrin típusú irtószereket a nemzetközi kutatások toxikusnak találták a házi- és vadméhekre is. A közvetlen lepermetezéstől a felnőtt, de a szennyezett virágpor fogyasztásától a még lárva stádiumban lévő vadméhek is elpusztulnak. Ezenkívül a mezőgazdasági termelésben fontos szabóméh, poszméh és faliméh fajoknál is sok esetben kimutatták már a szúnyogirtás miatti populációcsökkenést. "Meg kell említeni a szubletális hatásokat is, amelyek során nem feltétlenül pusztulnak el a rovarok, de más fontos funkciójuk sérül, például rövidül az élettartamuk, csökken a hímivarú egyedek száma, csökken a lárvák etetésének intenzitása, és kevesebb lesz a hazatérő egyed" - hangsúlyozta Garamszegi László Zsolt.

"Olyan ez, mint a dohányzás"

A kémiai gyérítés ráadásul sok esetben vagy hatástalan, vagy csak rövid ideig nyújt megoldást. A tojásokra, lárvákra ugyanis nem hat, csak a kifejlett állatokra, így csupán tüneti kezelésnek tekinthető. Ha pedig éjjel végzik (ami meglehetősen gyakori), amikor nem aktívak a szúnyogok , gyakorlatilag értelmetlen permetezni, mert csak az éjszaka repülő rovarokat pusztítja el. Az ökológus ezenkívül arra az ellentmondásra is felhívja a figyelmet, hogy bár évek óta hangsúlyozzák, a használt kémiai irtószerek emberre nem veszélyesek, mégis arra kérik a lakosságot, hogy a gyérítés idején csukják be az ablakokat, a gyümölcsöket pedig mossák meg. "Tudnunk kell, hogy nagy mennyiségben, vagy a folyamatos kitettség esetén (akár bőrön át vagy belégzéssel bejutva) több egészségügyi problémával szembesülhetünk. Olyan ez, mint a dohányzás: tudjuk, hogy nagy mennyiségben a nikotin rákot okoz, és a mi felelősségünk és döntésünk, hogy elszívunk egy szál cigarettát, vagy nem. Ugyanígy a polgárok is jogosultak az objektív és tényszerű tájékoztatásra a szúnyogirtó szerek káros hatásait illetően" - fogalmazott.

A biztonságos és hatásos alternatíva

Hogy mi lenne a jó megoldás? Mindenképp a biológiai irtást kéne alkalmazni. Ausztriában például 98 százalékban, Szerbiában 50 százalékban így tesznek. Ennek alapja egy bakteriális toxin. Egész pontosan egyes talajlakó mikrobák a természetes életfolyamataik során olyan spórákat termelnek, amelyeket a szúnyoglárvák elfogyasztanak. A spórákból az irtani kívánt szúnyogfajok lárváinak bélcsatornájában olyan anyagok képződnek, amelyek megtámadják a bélbolyhok falát, ez pedig az állat pusztulásához vezet. A módszer előnye, hogy ha helyes dózisban alkalmazzák, a legtöbb vízi élőlényre nem ártalmas, nem mellesleg pedig megelőzésként is be lehet vetni, hiszen a lárvákat veszi célpontba.

A szakember szerint emellett fontos volna, hogy jobban monitorozzák, elemezzék a hazai honos és betelepült szúnyogfajok populációját, a tenyészhelyeit, kapcsolatrendszerét, illetve azt, hogy milyen betegségeket hordoznak. A biológiai gyérítést pedig ezen információk alapján csak valóban indokolt esetben kéne kiegészíteni kémiai szerekkel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra