Koronavírus: ezeket a helyeket kerülik az orvosok

A rizikó ugyan enyhül, ám az óvatosságnak nem szabad - figyelmeztetnek a szakemberek a koronavírus-járvány kapcsán. Éppen ezért mindenkit arra kérnek, hogy bizonyos helyekre csak akkor menjenek, ha nagyon muszáj, mert fokozottan fertőzésveszélyesek. Mutatjuk, mit igyekeznek messzire elkerülni az orvosok.

Koronavírus: így terjed a vécében Bár az új koronavírus elsősorban cseppfertőzés útján, tehát köhögés, tüsszentés, beszélgetés közben elszabaduló nyálcseppekkel terjed, a fertőzött ember széklete is hordozó lehet. Részletek itt .

Rizikós lehet, ha olyan mosdóba térünk be, amelyet rajtunk kívül naponta akár több százan, ezren is használnak, például a bevásárlóközpontokban, parkokban, éttermekben. Dr. Neha Vyas családorvos szerint az ilyen vécék igazi kórokozótelepek, és a koronavírus-járvány alatt csak a nagyon erős szükség vihet rá minket, hogy bemenjünk egybe. "Próbálom elkerülni ezeket a helyeket, de ha mégsem sikerül, extra óvintézkedéseket vetek be. Megnézem, mikor takarították utoljára az adott mellékhelyiséget, van-e papír, szappan, és használat előtt, után is kezet mosok" - szögezi le a doktornő, aki a kicsi, zsúfolt vendéglátóegységek látogatását sem javasolja most, főleg akkor, ha csak bent tudunk leülni.

Mint kiemelte, sok esetben nincs meg a megfelelő távolság az asztalok között, ráadásul evés, ivás közben maszkot sem lehet viselni, így nagyon védtelenek vagyunk a koronavírussal szemben. Dr. Sarah Cate, a New York-i Mount Sinai kórház Icahn Orvostudományi Egyetemének adjunktusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az éttermekben, bárokban, pubokban a legtöbb felületet - kilincs, asztal, szék - egymás után sok ember megérinti. És bár az üzemeltetők igyekeznek olyan gyakran fertőtleníteni, amilyen gyakran csak tudnak, lehetetlen minden egyes vendég után mindent megtisztítani.

Bár csillapult a járvány, továbbra is óvatosnak kell lenni, intenek az orvosok.
Bár csillapult a járvány, továbbra is óvatosnak kell lenni. Fotó: Getty Images

Veszélyes a templom és az edzőterem

Dr. Cate a templomokkal kapcsolatban ugyancsak óva int: viszonylag kis, zárt helyen vannak összezsúfolva a hívek, akik számos alkalommal ölelik meg egymást, vagy fognak kezet, és jellemző, hogy többen használnak egy-egy bibliát. Aki tehát meg tudja oldani, még egy ideig hanyagolja a templomlátogatást, vagy ha ez valamiért nem megvalósítható, előzetesen alaposan tájékozódjon, milyen óvintézkedéseket tesznek meg a hívek védelme érdekében. Fontos információ például, hogy hány ember lehet bent egyszerre a misén, kell-e maszkot viselni, milyen gyakran fertőtlenítenek.

Bár az edzőtermek nagy része kinyitott, nehéz más emberekkel együtt biztonságosan sportolni, így inkább otthon vagy a szabadban mozogjunk, figyelmeztet dr. Cate. "Az idősebb pácienseimnek mindig azt javaslom, hogy keljenek fel kicsit korábban, és tornázzanak, edzenek a jó levegőn, amikor még nincsenek sokan odakint" - így az orvos, aki arról is beszélt: kifejezetten veszélyesek az uszodák, gyógyfürdők, strandok is. Mint azt korábbi cikkünkben megírtuk, az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, az új koronavírus nem fertőz a vízen keresztül, tehát amiért aggódnunk kell, az a medencékben vagy az azokon kívül összegyűlő tömeg.

Továbbra is vásároljunk online

A járvány alatt sokan rászoktak az online vásárlásra, és dr. Cate szerint ezen még egy ideig nem kellene változtatni - még akkor sem, ha már nagyon vágyunk egy kis shoppingolásra. "Egészen addig célszerű berendezkedni a netes válogatásra, amíg nem érkezik meg a vakcina. A bevásárlóközpontokban sem mi szabályozzuk, mit hányszor fertőtlenítenek, ha megcsinálják egyáltalán, így nem érezhetjük magunkat teljes biztonságban" - magyarázza az orvos, aki saját bevallása szerint minden alkalommal nagyon ideges lesz, ha nem tudja elkerülni, hogy bemenjen egy plázába.

Dr. Cate szórakozási lehetőségként a bowlingozást vagy a mozizást sem javasolja. Előbbi esetében veszélyforrás a bowlinggolyó és a bowlingcipő, mert mindkét eszközön osztozni kell, utóbbinál pedig nem biztos, hogy megfelelő távolságot lehet tartani más nézőktől. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a bowlingozás és a mozizás is benti tevékenység, amelyek során órákig egy légtérben vagyunk másokkal.

Bizonyos fertőzöttek egészen kis százaléka rendkívül sok embernek adhatja tovább a koronavírust - ha kíváncsi, hogyan fertőznek a szuperterjesztők, olvassa el az nlc.hu cikkét .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra