Meglepő, honnan kapnak segítséget a szuperbaktériumok

Még az egyéves gyermekek bélflórájában is több száz antibiotikumrezisztens gén mutatható ki - állítják dán kutatók. Friss tanulmányuk szerint a probléma egyik legjelentősebb forrása a terhesség alatti antibiotikumhasználat.

Az év század közepére több áldozata lesz a multirezisztens baktériumfertőzéseknek, mint a ráknak és a baleseteknek együtt. Dr. Szabó Dóra mikrobiológussal beszélgettünk - a teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Becslések szerint 700 ezer ember halálát okozzák világszerte minden évben olyan bakteriális fertőzések és megbetegedések, amelyek képesek ellenállni egyes antibiotikumok hatásának. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ráadásul ez a szám a többszörösére emelkedhet az elkövetkező évtizedekben, mivel az antibiotikumrezisztencia kapcsán egy egyre szélesebb körben előforduló veszélyről beszélhetünk. Éppen ezért folyamatosan zajlanak kutatások a témában, minél pontosabb magyarázatot és megoldást keresve az égető problémára. Legújabb tanulmányukban a Koppenhágai Egyetem kutató arra vonatkozóan igyekeztek információt gyűjteni, hogy miként jelenik meg az antibiotikumrezisztencia az emberi bélflórában, azaz a bélrendszerünkben élő baktériumok körében.

Az egyéves gyermekek bélflórájában is nagy számban lehetnek jelen antibiotikumrezisztens gének
Az egyéves gyermekek bélflórájában is nagy számban lehetnek jelen antibiotikumrezisztens gének. Fotó: Getty Images

Mint azt az egyetem közleménye írja , a kutatók összesen 662 egyéves gyermektől gyűjtöttek székletmintát Dániában, majd a mintákban antibiotikumrezisztens gének után vizsgálódtak. Összesen 409 ilyen gént fedeztek fel, és ezek 34 különböző antibiotikummal szemben biztosítottak védelmet a baktériumok számára. Mi több, a 409-ből 167 gén több antibiotikum ellen is rezisztens tulajdonságokkal vértezi fel a mikrobákat. Az érintett antibiotikumok között olyanok is akadnak, amelyeket a WHO kritikus fontosságúnak tart a bakteriális fertőzések okozta súlyos megbetegedések jövőbeli kezelésében.

"Egyértelmű figyelmeztetés, hogy már az egyéves gyermekek bélflórájában is jelen van a rezisztencia nagyon fontos antibiotikumokkal szemben. A megnövekedett antibiotikumhasználat miatt egyre szélesebb körben elterjednek az új, rezisztens baktériumok. Mindez egy ijesztő forgatókönyvet vázol fel, miszerint egy nap nem maradnak antibiotikumaink, hogy kezelni tudjunk olyan potenciálisan életveszélyes bakteriális fertőzéseket, mint egy tüdőgyulladás vagy az ételfertőzések " - hangsúlyozta Sören Sörensen, a tanulmány vezető szerzője.

Bajt okoz a terhesség alatti antibiotikumhasználat

A dán kutatók tanulmánya arra is rávilágít, hogy az antibiotikumrezisztens gének nagy mennyiségű előfordulása a gyermekek bélflórájában részben arra vezethető vissza, hogy édesanyjukat kezelték-e antibiotikummal a terhesség késői szakaszában. Ezen felül az is hozzájárulhat a probléma elmélyüléséhez, ha maguk a gyermekek estek át antibiotikumkúrán a mintavételt megelőző hónapok során. Ugyancsak összefüggés mutatható ki a gyermekek bélflórájával: minél fejlettebb a bélflóra, annál ritkábban fordulnak elő benne rezisztens baktériumok.

Az antibiotikumrezisztens géneket bizonyos körülmények között át is adhatják egymásnak az egyes baktériumok. A kutatás eredményeiből kirajzolódott, hogy a belek általánosan előforduló Escherichia coli (E. coli) különösen hatékonyan képes összegyűjteni ezeket a géneket, majd átadni azokat más bélbaktériumok számára. Mindezt alátámasztani látszik, hogy azon gyermekeknél, akik bélflórája magas koncentráció tartalmazott rezisztens géneket, kimutatható volt az E. coli jelenléte is. "A felfedezés bővíti az ismereteinket arról, hogy működik az antibiotikumrezisztencia. Megmutatja ugyanis, mely baktérium vállal kulcsszerepet a folyamatban a rezisztens gének gyűjtőjeként és potenciális terjesztőjeként. Habár ismert, hogy a rezisztencia átadódhat baktériumok között, most már tudjuk azonban azt is, hogy az E. colira kell különösen nagy figyelmet fordítanunk" - mondta el Xuan Ji Li, a Koppenhágai Egyetem kutatója.

Sörensen szerint tanulmányuk hasznos segítséget nyújthat a várandós nők antibiotikumos kezelésének észszerűbbé tételében, illetve alappillére lehet olyan célzott terápiáknak, amelyek a rezisztens géneket gyűjtő baktériumokat hivatottak ártalmatlanítani. A tanulmány a Cell Host & Microbe című tudományos folyóiratban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra