Sérülés- és fulladásveszélyes gyerekjátékok

Tavaly 20 százalékkal növekedett a veszélyes termékekre vonatkozó bejelentések és intézkedések száma a 2019-es évhez képest. A kockázatos áruk mihamarabbi eltávolítását egy gyorsriasztási rendszer segíti.

A tavalyi évben nőtt a veszélyes, nem élelmiszer termékekre vonatkozó bejelentések és intézkedések száma. Az európai fogyasztók védelme érdekében létrehozott gyorsriasztási rendszerben részt vevő országok hatóságai 2253 riasztást jelentettek, ezek alapján csaknem 5400 esetben intézkedtek, ami 2019-hez képest 20 százalékos növekedés - közölte Didier Reynders jogérvényesülésért és fogyasztóvédelemért felelős biztos online sajtótájékoztatóján.

Majdnem belehalt egy három éves kisgyerek abba, hogy mágneses golyókat nyelt le. Az orvosok az ehhez hasonló játékok betiltását szorgalmazzák. Kattintson a részletekért!

Sérülés- és fulladásveszélyes játékok az élen

Az összesítésből kiderült, hogy a játékokkal kapcsolatban érkezett a legtöbb kifogás, ezek az összes bejelentés 27 százalékát tették ki, majd a gépjárművek (21 százalék), valamint az elektromos készülékek és berendezések (10 százalék) kategóriája következett - ezek arányai az előző évhez képest alig változtak. A leggyakrabban jelentett kockázatok között az első a sérülést okozó termékkel kapcsolatos (25 százalék), a második legtöbbször jelzett aggály (18 százalék) a vegyi anyagokra vonatkozott, ezt követte a gyermekek fulladásának kockázata (12 százalék).

játék veszély fulladásveszély gyerek gyerekjáték
Sérülést és fulladásveszélyt okozó játékokról is érkezett bejelentés tavaly. Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

A jelentés szerint Magyarországon szintén a játékok miatt érkezett a legtöbb bejelentés, az esetek 29 százalékában, ezeket a fényfüzérek (28 százalék) és a világítóberendezések (15 százalék) követik. A leggyakoribb kockázat az áramütés , az égési sérülés és a tűzkockázat volt 2020-ban (28, 22, illetve 20 százalékkal).

Kihívást jelent az online eladások növekedése

A tagállamok hatóságaihoz tavaly csaknem 200 riasztás érkezett koronavírussal kapcsolatos termék, főként nem megfelelő védelemmel ellátott maszkok miatt - közölte Didier Reynders, hozzátéve, hogy egyre több kihívást kell kezelniük az online értékesítés növekedése miatt. Folyamatosan figyelik a kockázatos termékeket kínáló online platformokat, idén a COVID-19-cel kapcsolatos, veszélyes termékek mellett erre fektetnek nagy hangsúlyt.

Az uniós riasztási rendszer mellett az EU-ban a fogyasztók védelmét szolgálja az úgynevezett termékbiztonsági vállalás is, amely konkrét intézkedéseket határoz meg a piacterek számára annak érdekében, hogy a platformjaikról a lehető leghamarabb eltávolítsák a nem biztonságos termékekre vonatkozó ajánlatokat. Eddig tizenegy online óriásvállalat csatlakozott a megállapodáshoz: a bol.com, az eMAG, a Wish.com, az AliExpress, az Amazon, az eBay, a Rakuten France, az Allegro, a Cdiscount, valamint kedden az Etsy és a Joom is.

Fontos a vásárlók védelme

A járvány ellenére sikeres év volt a tavalyi, amit a rendszerben megtett intézkedések jelentős emelkedése is mutat. Minden tagállami hatóság megfelelt a válság kihívásainak - hangsúlyozta Pinuccia Contino, az Európai Bizottság Fogyasztóvédelmi főigazgatósága termékbiztonsági és gyorsriasztási egységének vezetője.

Mint ismertette, az Európai Bizottság számára fontos a fogyasztók védelme, ezért a rendszerben minden kereskedő azonnal rögzítheti a fogyasztóvédelmi szempontból aggályosnak talált termékeket. Központi kivizsgálás után szintén ezen keresztül kaphatnak értesítést a termék további értékesítésének lehetőségeiről, megelőzve ezzel azt, hogy a veszélyes áruk eljussanak a fogyasztókhoz.

A gyorsriasztási rendszert 31 ország, azaz valamennyi uniós tagállam, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia használja. (Az Egyesült Királyság 2020. december 31-ig vett részt benne.)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra