Zöldségek és gyümölcsök miatt bírságolt a Nébih

25 hazai hipermarket zöldség- és gyümölcskínálatát vette górcső alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az ellenőrzések során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítottak az alma- és burgonyatermékekre.

A mintegy 300 vizsgált tételből összesen 15-tel szemben merült fel kifogás. A tapasztalt hiányosságok jobbára a gondatlan árukezelésből, illetve a jelölési elégtelenségekből származtak, és nagyobb részben az ömlesztve kínált árucikkeknél fordultak elő. A kiszabott bírság mintegy 390 ezer forint.

Nyomódott almák, összekeveredett burgonyák

Több esetben sérült vagy nyomódott volt a hipermarketekben eladásra kínált alma , ami a gondatlan rakodásból és helytelen tárolásból - így például a magasabb polcokról lepergő gyümölcsök összeütődéséből - adódott. Ezek, a helytelen árukezelésből származó sérülések a gyümölcsben romló hibát okozhatnak, majd fogyaszthatatlanná teszik azt.

A burgonya esetében a legszembetűnőbb hiba az ömlesztve kínált, eltérő tételek egymás melletti elhelyezése volt, amely több esetben a fajták, sőt a főzési típusok összekeveredését eredményezte. A Nébih szakemberei szintén többször tapasztalták az azonos főzési típusba tartozó, de eltérő fajták keveredését, ám arra is volt példa, hogy az előző napokból megmaradt készletre töltöttek rá teljesen másfajta burgonyát az áruház dolgozói.

Zöldségek és gyümölcsök miatt bírságolt a Nébih
A burgonya esetében az ömlesztve kínált termékek között volt nehéz különbséget tenni

Tipikus hibának mondható, hogy a termékek megnevezésével csak a burgonya héjának színére utalnak (sárga vagy piros) az áruházak. Ehelyett előnyösebb lenne a főzési típus szerinti besorolás (salátának, főzésre vagy sütésre alkalmas burgonya). Egyéb jelölési hiányosságokhoz vezet, hogy a főzési típus és a fajtanév megnevezése rendszerint lemarad a polccímkékről, a rekeszeken lévő címkék pedig sokszor alig látható helyen vannak.

A burgonya hétköznapi élelmiszerünk, könnyen, gyorsan elkészíthető alapanyag, és többnyire mindig kéznél van. A burgonya különböző elkészítési módjai másképpen járulnak hozzá egészségünkhöz. Hogyan hatnak ránk az egyes elkészítési módok? Kattintson!

Erősen szennyezett volt a szőlő

Erős szennyeződést egy Olaszországból behozott Red Globe csemegeszőlő tétel esetében tapasztaltak az ellenőrök. A bogyókat beborító, fehér színű anyagot dörzsöléssel sem lehetett eltávolítani, ezért a szakemberek elrendelték a gyümölcs azonnali kivonását a forgalomból. A forgalmazóval szemben eljárás indult.

Közel 400 ezer forintra bírságoltak

A Nébih szakemberei a célellenőrzés során összesen 221 hazai eredetű, valamint 78 Európai Unióból és 3 harmadik országból származó tételt vizsgáltak meg. A szemle során 15 (kilenc hazai, öt EU-s és egy harmadik országból származó) tétellel szemben merült fel kifogás, ami miatt a hatóság több mint 388 ezer forintnyi bírságot szabott ki.

Forrás: Nébih

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra