Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
A kék-zöld foltok meglepő okai
Zúzódások akkor alakulnak ki a testünkön, ha a bőr alatt futó erek megsérülnek, ami miatt vérömleny alakul ki. Egy-egy kisebb hétköznapi baleset után ez teljesen normális, megeshet ugyanakkor, hogy úgy jelentkeznek a csúnya bőrpanaszok, hogy nem is sejtjük a kiváltó okot. Ilyenkor az alábbiakra is érdemes lehet gyanakodni.
A légszennyezés elleni harc tette tönkre a levegőt
Mintegy 40 százalékkal csökkent Kínában a levegőben lévő szálló por (PM2,5) koncentrációja azóta, hogy a kínai kormány 2013-ban szigorú intézkedéseket rendelt el. A drámai mértékű csökkenés ugyanakkor súlyos ózonszennyezést idézett elő.
Így hat az időjárás a szívünkre
Vannak olyan emberek, akik meg sem érzik, azonban vannak olyanok is, akik különösen érzékenyek, és a körülöttük lévő légkör változásait nehezen, rossz közérzettel viselik. Különösen igaz ez azokra, akik valamilyen szívbetegséggel küzdenek. Dr. Vaskó Péter kardiológus arról beszél, hogy mit tehetünk ilyen esetben a szívünkért.
Szabolcsban, a Duna vonalának szélesebb sávjában, valamint később főleg a Dunántúl keleti felében lesznek erősen felhős tájak, másutt derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A Dunántúl szélcsendes részein foltokban pára, köd képződhet. Számottevő csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél veszít erejéből, de keleten - elsősorban a Tiszántúlon - továbbra is élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, de a szélvédett nyugati-dunántúli részeken, valamint a fagyzugokban 0 fok köré is csökkenhet a hőmérséklet. Talajmenti fagy akár több helyen is előfordulhat. Egy hidegfront után vagyunk, ez okozta a mintegy 10 fokos lehűlést.