Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Humánmeteo: fülledt kedd jön
Kedden nem érvényesül fronthatás, ám a fokozódó melegedés és fülledtség egyre jobban igénybe veszi szervezetünket. Az éjszakai alváshiány miatt sokan napközben is álmosak, sőt egyesek nyűgösebbek lehetnek a megszokottnál. A fülledt időben az időseknél és a szívbetegeknél a vérnyomás-ingadozás mellett nehéz légzés és múló rosszullét is felléphet. Humánmeteorológia.
Testrészeink, melyekhez ne nyúljunk kézzel
Kutatások bizonyítják, hogy kezünkön rengeteg baktérium és kórokozó található még azután is, hogy alaposan megmossuk. Ez különösen akkor igaz, ha nem vágjuk rövidre a körmeinket, és ékszereket is viselünk - éppen ezért próbáljuk elkerülni, hogy az alábbi testrészeinket megérintsük.
Humánmeteo: hidegfront jön széllel
Szerdán hidegfronti hatás érvényesül, s ettől romlik az élettani helyzet. A gyakoribb vérnyomás-ingadozás mellett a szívpanaszok fokozódása várható, a hidegfrontra érzékenyeknél pedig erősödik a görcshajlam. Az ország nyugati felén a szeles idő szintén sok kellemetlenséget okozhat.
Humánmeteo: nyomasztó fülledtség jön kedden
Kedden folytatódik a frontmentes idő, ám a fokozódó fülledtség már nem csak az időseket és szívbetegeket, de másokat is megviselhet. Egyre többen tapasztalhatjuk, hogy a reggeli álmosság napközben sem szűnik, a figyelmetlenség és a szétszórtság pedig egyeseknél már a munkateljesítményre is rányomhatja a bélyegét.
Halálos alkoholmegvonás: mi zajlik a szervezetben?
Se veled, se nélküled - hangzik a közismert mondás, amely akár az alkoholra is értelmezhető. A bódító italok fogyasztása ugyanis egyrészt rendkívül könnyedén tönkreteheti egy ember életét, másrészt viszont a megvonási tünetek legfélelmetesebbike éppen a hiány miatt jelent halálos veszélyt.
Humánmeteo: állandósul a fáradtság
Jóllehet pénteken sem befolyásolja front a humánmetorológiai helyzetet, ám a tartósan meleg idő egyre jobban megviseli a melegfrontra fokozottan érzékenyek szervezetét. Állandósulni látszik a fáradékonyság, a migrén mellett többeknél gyulladásos panaszok is jelentkezhetnek.
Humánmeteo: bágyadt csütörtök jön
Csütörtökön sem érkezik front hazánk térségébe. Az előző napokhoz hasonlóan a vérnyomáspanaszokkal küzdők, illetve a melegedésre fokozottan érzékenyek körében továbbra is csak enyhébb tünetek jelentkezhetnek, míg az allergiásoknak a pollenkoncentráció további növekedésére kell számítaniuk. Humánmeteorológia.
Az ország északi felén erősen felhős vagy borult idővel indul a nap, elszórtan eső, zápor, északnyugaton néhol zivatar is előfordulhat. Délutántól e részeken fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, és egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Ezzel szemben hazánk déli, délkeleti tájain napos idő várható fátyol- és kevés gomolyfelhővel. A déli, délnyugati szél - az északnyugati, északi határ menti részek kivételével - ismét élénk, néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25 és 31 fok között várható, de a legtovább felhős északnyugati, északi határ mentén csak 20 fok közelében, néhol azalatt alakul a csúcsérték. Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfrontjellegű hatásra számíthatunk.