Egymilliárdan hagyhatják el az otthonukat 2050-ig

Az éghajlatváltozás, túlnépesedés és az erőforrások hiánya miatt az évszázad közepéig több mint egymilliárdan kényszerülhetnek otthonaik elhagyására.

Becslések szerint a világ lakossága 2050-re mintegy 10 milliárdra növekszik majd, a természeti kincsekért és az üzemanyagért folytatott harc pedig éleződhet. A népességnövekedés és a csökkenő természeti erőforrások miatt 2050-re több mint egymilliárd embernek kell útra kelnie és elhagynia az otthonát - áll a Gazdasági és Békekutató Intézet (IEP) jelentésében.

A népességfogyás itt lesz a legsúlyosabb Míg a fejlett világ vezető országainak lakossága drasztikusan csökken, egy új kutatás szerint az évszázad végére Nigéria lehet a második legnépesebb nemzet, Kínát pedig India is megelőzi majd. Kattintson a részletekért!

Ezekről a területekről indulnak legtöbben útnak

A nemzetközi kutatóintézet, amely évente teszi közzé globális terrorizmus- és békeindexét, a jelentésben a fekete-afrikai, a közel-keleti és a közép-ázsiai térséget emeli ki, ahonnan vélhetően a legtöbben kényszerülhetnek otthonaik elhagyására. A kutatás leszögezi, hogy a migráció világszerte akár 1,2 milliárd embert is érinthet, hozzátéve, hogy ez a szám 2019-ben körülbelül 30 millió volt.

"Ennek óriási társadalmi és politikai következményei lesznek, nem csupán a fejlődő országokban, hanem a fejlettekben is, mert a lakhelyeiket elhagyni kényszerülő emberel tömegei nagyobb menekültáradatot jelentenek a legfejlettebb államokra nézve is" - szögezte le az IPE alapítója, Steve Killelea.

Egymilliárd embernek kell hátrahagyni az otthonát 2050-ig. Fotó: Getty Images
Egymilliárd embernek kell hátrahagyni az otthonát 2050-ig. Fotó: Getty Images

Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a világban máris 60 százalékkal kevesebb édesvíz van, mint 50 évvel ezelőtt, az élelmiszer iránti kereslet a következő 30 évben pedig vélhetően mintegy 50 százalékkal nő, nagyrészt az ázsiai középosztály növekedése miatt. A kutatás a várható fenyegetéseket két kategóriába sorolja, az egyik az élelmiszer- és ivóvízhiány, valamint a népességnövekedés, a másik pedig a természeti katasztrófák, beleértve a globális felmelegedést is.

A dokumentum 150 országot vizsgál a rájuk váró nehézségek szempontjából, illetve abból, miként tudnak az egyes államok szembenézni velük. Eszerint míg néhányukat - például Kínát és Indiát - elsősorban a vízhiány fenyegeti, mások - például Pakisztán, Irán, Mozambik, Kenya és Madagaszkár - többféle veszélynek is ki vannak téve. "Ezek az országok jelenleg nagyjából stabilak, de nagymértékben ki vannak téve ökológiai fenyegetéseknek" - áll a 90 oldalas jelentésben.

Az intézet részéről mindazonáltal reményüket fejezték ki, hogy a most közreadott elemzés hatással lesz a segélyszállítmányokkal és fejlesztési programokkal kapcsolatos intézkedésekre, valamint nagyobb hangsúly kerül majd az éghajlatváltozás okozta hatások vizsgálatára is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra