Évente ennyi élelmiszer megy kárba

Egy új globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban. Az összes megtermelt élelmiszer körülbelül 40 százaléka megy kárba - olvasható a Driven to Waste: Global Food Loss on Farms című jelentésben, amelyet a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Tesco rendelt meg.

A világszerte eladott élelmiszer 17 százaléka a szemétben végezte 2019-ben. Részletek itt.

Az élelmiszer-termeléshez rengeteg földet, vizet és energiát használnak, ezért az élelmiszer-hulladék jelentős hatással van az éghajlatváltozásra is: korábbi becslések szerint az üvegházhatású gázok 8 százalékáért felelős. Az új jelentés adatai szerint a számok még ennél is magasabbak, és az összes károsanyag-kibocsátás mintegy 10 százaléka köthető élelmiszer-hulladékhoz. Ez az Egyesült Államokban és Európában egy év alatt közlekedő összes autó által okozott karbonkibocsátás mintegy kétszeresének felel meg.

Világszerte a megtermelt élelmiszer 40 százaléka sosem jut el a fogyasztókhoz
Világszerte a megtermelt élelmiszer 40 százaléka sosem jut el a fogyasztókhoz. Fotó: Getty Images

A jelentés a mezőgazdasági üzemekben a betakarítással és a vágással kapcsolatos élelmiszer-veszteségekre összpontosít. 2011 óta ez az első számszerűsített adat a gazdaságok teljes élelmiszer-veszteségéről. "Az ellátási láncok veszteségére, valamint a kiskereskedelemben és a fogyasztás során keletkező pazarlásra vonatkozó frissített adatokkal kombinálva világosabb a kép az élelmiszerveszteség és -pazarlás mértékéről a gazdaságtól a fogyasztóig. Ez is azt jelzi, hogy mennyire fontos az élelmiszer-veszteség és -pazarlás felére csökkentése a teljes ellátási láncban, és nem csak a kiskereskedelemben és a fogyasztásban" - emelték ki a wwf.panda.org honlapon közzétett jelentés szerzői.

Világszerte 4,4 millió négyzetkilométer - az indiai szubkontinensnél nagyobb - mezőgazdasági területet és 304 millió olimpiai úszómedencének megfelelő vízmennyiséget használnak fel annak a rengeteg élelmiszernek az előállításához, amely a betakarítás előtt, alatt és után elvész, vagy más célokra, például állati takarmányként és bioüzemanyagként használnak fel. Ebben ráadásul még nincsenek benne az élelmiszer előállításához felhasznált további erőforrások, amelyek az ellátási lánc más szakaszaiban vesznek kárba.

A jelentés cáfolja azt a régóta uralkodó nézetet, hogy a gazdaságokban az élelmiszerveszteség kizárólag a kevésbé jómódú, alacsonyabb iparosodottsági fokú régiókban jelent problémát. Sőt kiderül belőle, hogy az egy főre jutó veszteség a mezőgazdasági üzemekben általában magasabb az iparosodott régiókban. A globális terményhulladék 58 százaléka a magas és közepes jövedelmű országokban keletkezik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra