Tovább erősödhet az ózonréteg

A korábban mértnél jóval alacsonyabb az ózonkárosító vegyianyagok mennyisége a légkörben.

Jelentősen csökkent az ózonkárosító fluor-triklórmetán (CFC-11) mennyisége a légkörben. A Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányában két kutatócsoport is arra a következtetésre jutott, hogy a CFC-11 emissziója 2019-ben a 2008 és 2012 közötti évek átlaga alá csökkent.

Sosem volt még ekkora az ózonlyuk Az eddig mértnél is nagyobbra, 18 millió négyzetkilométerre növekedett az ózonlyuk a Dél-sark felett tavaly decemberben. Erről részletesebben az alábbi cikkben írtunk!

Tovább gyógyulhat az ózonréteg

Ez az anyag a halogénezett szénhidrogének (CFC) közé tartozik, amelyeket korábban hűtőanyagként, hűtőközegként, spraykben és műanyag habokban használtak. Alkalmazásukat 2010-ben tiltották be világszerte. Különböző mérések alapján azonban 2013 és 2018 között több kutatócsoport megállapította, hogy az anyagot ennek ellenére tovább termelték Kínában.

A gyárak termelésének leállításával folytatódhat az ózonréteg gyógyulása. Fotó: Getty Images
A gyárak termelésének leállításával folytatódhat az ózonréteg gyógyulása. Fotó: Getty Images

A Stephen Montzka, az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal munkatársa vezette nemzetközi kutatócsoport szerint a CFC-11 globális kibocsátása 2019-ben 52 ezer tonna volt, ami közelít a 2008-2012 közötti időszak éves középértékéhez. A londoni székhelyű EIA (Environmental Investigation Agency) környezetvédelmi szervezet ismeretei szerint 2018-ban kínai gyárakban elsősorban poliuretán habokból készült szigetelőanyagok előállításához használták a CFC-11-et.

Egy 2019-ben bemutatott tanulmány szerint a Pekinghez közeli Santung és Hopej tartományok térségében zajló kibocsátások voltak a felelősek a 2013 óta megnövekedett globális CFC-11 emisszió legkevesebb 40-60 százalékáért. Matthew Rigby, a Bristoli Egyetem kutatója és kollégái arra jutottak, hogy a CFC-11 globális emissziója csökkenésének 60 százaléka ennek a kelet-kínai emissziónak a visszaesésével magyarázható.

A gyárak termelésének leállításával tovább folytatódhat az ózonréteg gyógyulásának folyamata.

Ronald Prinn, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) globális változásokat kutató központjának igazgatója rendkívül biztatónak nevezte a történteket. "Ha a CFC-11 kibocsátásának mértéke tovább emelkedett volna, vagy éppen csak egy szinten maradt volna, sokkal nagyobb probléma alakult volna ki. A globális monitorhálózatnak köszönhetően időben észlelték az értékek csúcsosodását, a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően csökkent az emisszió mértéke, mielőtt veszélyeztette volna az ózonréteg helyreállását" - mondta a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra