10 ezer beteg eltűnt a várólistákról

Alig két hónap alatt harmadával csökkent a várólistákon szereplő betegek száma. A drasztikus csökkenés mögött egy új jogszabály áll, ami miatt az előjegyzési listán szereplők száma emelkedett meg jelentősen.

Március óta több mint tízezer fővel csökkent az orvosi beavatkozásra várók száma - összesítette a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatait az mfor.hu . Jelenleg 26 353-an várnak valamilyen orvosi beavatkozásra, ami harmadával kevesebb a két hónappal korábbinál. Csípőprotézisre jelenleg 3352-en várnak a márciusi 5161 beteg után, a szürke hályog műtéteknél pedig 11 210 után 8887 fősre apadt a várakozók száma.

A páciensek átsorolásával javultak a számok

Ilyen mértékű csökkenést eddig nem figyelhettünk meg, a hosszú várólisták problémáját persze nem számolhatták fel varázsütésre. Minden jel arra utal, hogy bár áprilistól új jogszabályok léptek életbe a várólistákra vonatkozóan, ez egyelőre csak a páciensek "átsorolásában" mutatkozik meg. A NEAK adatai szerint a várólisták csökkenése mellett a többszörösére emelkedett az előjegyzési listákon szereplők száma. Korábban 3-4 ezren szerepeltek ezeken a listákon, jelenleg azonban már több mint 11 ezer pácienst tart nyilván a rendszer.

Rövid idő alatt harmadával csökkent a várólistákon szereplő betegek száma. Fotó: 123rf
Rövid idő alatt harmadával csökkent a várólistákon szereplő betegek száma. Fotó: 123rf

Drasztikusan nőtt például a diagnosztikus szívkatéterezésre előjegyzettek száma, jelenleg 1244 pácienst jelez a NEAK adatbázisa, míg a korábbi években a 100-at se érte el. A térdprotézis műtéteknél pedig néhány hónap alatt 590-ről 1285-re emelkedett a betegek száma.

A NEAK áprilistól léptetett életbe szigorításokat a várólistákkal kapcsolatban. Az új ellenőrzés értelmében büntethetik a kórházakat, ha a legkorábbi szabad időponthoz képest későbbre jegyzik elő a beteget. Ha pedig egy pácienst a számára eredetileg foglalt időpontnál előbbre vesznek a műtőben, annak ellátását a biztosító nem fizeti ki mindaddig, amíg nem tisztázódik, milyen okból történt az előresorolás. Ha nem sikerül igazolni az átsorolást, az intézmények pénzbüntetésre is számíthatnak.

Tovább csökkenhetnek a várólisták Új funkcióval egészül ki hétfőtől az intézményi várólistarendszer, az előjegyzésekben a sorrendiség érvényesül. Egyes esetekben akár szankciókat is kiszabhat a kórházakra a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

A lapnak nyilatkozó, egészségügyben dolgozó forrás szerint az új rendszer az egészségügyi intézményeknek és a NEAK munkatársainak is sok plusz feladatot jelent. Ráadásul a betegek is a nekik szimpatikus orvosokhoz ragaszkodnak a legkorábbi időpont helyett, ami további problémákat okoz a rendszerben. A megszólaló szerint azonban pozitív, hogy a rendszer nagyobb odafigyelésre ösztönzi az orvosokat, sőt, néhány helyen már vannak a várakozási idők csökkenésére utaló jelek is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra