Fejlesztik a szülészeteket

Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból- jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Milyen egy családbarát kórház? A válaszért kattintson ide!

"Az emberi élet értelme a gyermek, hiszen bennük élünk tovább, ahogy nemzetünk, kultúránk, tradícióink, történelmünk is. A kellemes, családias körülmények között lezajlott szülés pedig motivációt ad a további gyermekek vállalásához, elősegíti az anya és gyermek közötti korai kötődés kialakulását, továbbá segít biztosítani a kisgyermek életkezdetének legoptimálisabb feltételeit is" - hangsúlyozta Kásler Miklós.

szülés, családbarát szülészet, bababarát szülészet, szülésélmény
A pozitív szülésélmény nagyon sokat számít. Fotó: iStock

53 szülészet újul meg

A család- és bababarát szülészetek kialakítására összesen 10 milliárd forintot fordítanak. Első körben 44 kórházat fejlesztettek, mintegy 6,4 milliárd forintból. Ebből többek között szülészeti osztályokat, szülőszobákat és kórtermeket újítottak fel, valamint komfortosabb, egyágyas szobákat alakítottak ki.

A mostani pályázati körben pedig 10 fővárosi és 43 vidéki kórház infrastrukturális fejlesztéseit, illetve eszközbeszerzéseit finanszírozzák majd az állami forrásból. "A pályázat egyetlen feltétele volt, hogy a fejlesztéseket össze kell kötni képzésekkel is. Az anya- és bababarát szülészeti ellátással kapcsolatos graduális és posztgraduális képzési rendszer fejlesztésére 100 millió forintot különítettek el" - közölte a miniszter.

A most megvalósuló második ütem egyik legfontosabb célja, hogy megváltoztassa a szülészeti ellátás elméletét és gyakorlatát. Emellett megerősítik a várandósfelkészítést, fejlesztik az anyatejgyűjtő állomásokat, és a szülés körüli időszak pszichés támogatására is nagy hangsúlyt fektetnek majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra