Megmondták, miért feküdt a holttest a padlón

Órákig feküdt egy halott ember az egyik fővárosi kórház pszichiátriai osztályának folyosóján egy lepedővel letakarva. A kórház szerint a dolgozók szakszerűen jártak el.

Valószínűleg szívinfarktust kapott, majd összeesett egy férfi július 12-én délután a Szent János kórház pszichiátriai osztályának folyosóján. A Bors információi szerint azonnal ott termettek az ápolók, és megkezdték az újraélesztését a hagyományos módszerrel, illetve egy defibrillátorral is, de már nem tudtak segíteni rajta. A lap szerint ezután nagyjából két órán át a földön fekve hagyták a férfit, csupán egy fehér lepedőt terítettek le rá, azt kerülgették az arra járók.

Ma Magyarországon évente mintegy 25.000 ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául. Az esetek 90 százalékában felkészületlenségünk és félelmünk miatt meg sem próbálunk segíteni, pedig rengeteg életet mi magunk is megmenthetnénk. Az újraélesztésről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Paravánnal eltakarták

A Népszava.hu felkereste az említett kórházat is, amely közleményében úgy reagált: a kegyeletsértő felvétel készítője illetéktelenül fényképezte a kórházban a beteg életéért folytatott küzdelmet, és az azt követő perceket. Az intézmény szerint a folyosón meghalt beteget - a Bors olvasójának állításával ellentétben - a sikertelen újraélesztés után néhány perccel paravánnal eltakarták, így teljesen el volt szeparálva az arra járóktól. A félrevezető kommentár pedig kifejezetten sértő az intézmény minden, a beteg életéért küzdő munkatársával szemben - hangsúlyozták.

A kórház szerint a dolgozók szabályosan jártak el (fotónk illusztráció)
A kórház szerint a dolgozók szabályosan jártak el (fotónk illusztráció)

Weltner János sebész főorvos szerint az a szabály, hogy a halál beállta után a halottat két órán át nem szabad holttestként kezelni, és úgy kell elhelyezni, hogy az esetleges életjeleket felfedezzék, de mindez mégse botránkoztasson meg senkit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra