Mutatjuk, hol hiányzik a legtöbb háziorvos

Aggasztó adatok olvashatók a GKI Gazdaságkutató Kft. legfrissebb jelentésében: 609 háziorvosi praxis betöltetlen Magyarországon, ebből mintegy 16 helyre közel tizenöt éve nem találnak szakembert. A háziorvoshiány a betegekre fordított időn is meglátszik.

A legfrissebb, 2021. február elsejei adatok szerint 458 településen 609 betöltetlen háziorvosi praxis volt az országban, ebből 157 helyre több mint öt éve, 59 helyre több mint tíz éve, míg 16 helyre közel 15 éve nem találnak szakembert - olvasható a GKI összesítése a hvg.hu cikkében . A legtöbb háziorvos Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hiányzik, itt 75 szakembert keresnek, de Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Fejér és Bács-Kiskun megyében is átlag feletti az üresen álló háziorvosi praxisok száma. A legjobban Baranya-megye áll, itt összesen 14 háziorvos hiányzik.

háziorvos praxis orvoshiány
609 háziorvossal kevesebb dolgozik a szükségesnél ma Magyarországon. Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Nincs utánpótlás

A háziorvosok körében jelentős az elöregedés, a nyugdíjba vonuló orvosok helyett azonban nincs kellő utánpótlás. Ezt bizonyítja az az adat is, hogy 2010 és 2019 között 7 százalékkal, mintegy 438 fővel csökkent a praktizáló háziorvosok száma. Ennek eredményeképpen a jelenleg is aktív háziorvosok munkája a többszörösére növekszik - a KSH 2019-es adatai szerint a 6013 praktizáló háziorvos több mint 64 millió esetet látott el, ami körülbelül napi 43 pácienst jelent. Ez 4,7 százalékkal több mint 2010-ben. A munkaidő azonban nem növekedett ezzel párhuzamosan, így érthető, hogy a vizsgálatokra fordított idő rövidült le, egy-egy betegre átlagosan maximum 12 percet tudnak szánni a háziorvosok, ami a betegek ellátásának romlásához vezet.

Az egészségügyi dolgozóknak február 28-ig kell dönteniük arról, aláírják-e az új szolgálati jogviszonyon alapuló szerződésüket. Jelen állás szerint azonban nem túl biztató a helyzet - részletek itt .

Praxisközösségek alakulnak

Bár 2010 óta a háziorvosok bére 85 százalékkal nőtt - miközben az átlagkereset közel 100 százalékkal -, úgy tűnik a bérek emelkedése sem volt elegendő vonzerő a praxisok betöltésére. A kormány új támogatási politikája ezért 2021-től úgynevezett praxisközösségbe lépésre ösztönzi a háziorvosokat. Ezek célja, hogy a helyi alapellátásban dolgozók egy csapatba szerveződve magasabb szintű ellátást nyújtsanak például azáltal, hogy közösen olyan eszközök beszerzését is megengedhetik maguknak, amit egyénenként nem tudnának megvenni.

Jelenleg 126 praxisközösség működik, körülbelül 600 praxissal - ezeket 2019-től költségvetési forrásból támogatják. A GKI szerint ugyanakkor a praxisközösségek kialakítása önmagában nem elegendő a háziorvosi rendszer problémáinak megoldásához, hiszen ezektől nem lesz több orvos, és a betegekre fordítható idő sem növekszik. Ráadásul a praxisközösség nehezen működtethető az olyan ellátási körzetekben (például aprófalvas vagy tanya jellegű területeken), ahol a betegek nem tudnak önállóan eljutni a rendelőkbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra