Óriásit nőttek a kórházi várólisták

Csípőprotézis-műtétre tavaly nyáron még "csak" 324 napot kellett várni, most azonban már 475-öt. Óriásit nőttek a kórházi várólisták.

Ahogy a második és harmadik hullám között, úgy a Pénzcentrum most is megvizsgálta, hogyan alakultak a kórházi várólisták. Sajnos, a helyzet finoman szólva sem túl rózsás.

Sérvműtétre több mint egy évet kell várni

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint az orvosok béremelése ellenére nőhet a műtéti várakozási idő. Mint elmondta, nem biztos, hogy megoldja ezt a problémát a hálapénz eltörlése, amely valamiféle motivációt jelentett az orvosoknak. Részletek itt .

A lap a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataira hivatkozva azt írja, hogy amíg tavaly június elején egy térdprotézisműtétre átlagosan 389 nap volt a tervezett várakozási idő, addig 2021. január elején már 471, most, júliusban pedig 568 nap. Csípőprotézis-műtétre az átlagos tervezett várakozási idő 324 nap volt bő egy éve, de januárra ez 371-re duzzadt, a jelenlegi adatok szerint pedig 475 nap. Egy laparoszkópiás epekőműtétre egy éve még átlagosan 127 napot kellett várni, ami idén januárra 177 nap lett, július közepére pedig 351-re nőtt. Ami a sérvműtétet illeti, arra most már több mint egy évet kell várni, a varix- és pajzsmirigyműtétek esetében pedig több mint 100 nappal hosszabbodott a várakozási idő a fél évvel ezelőttihez képest.

Óriásit nőttek a kórházi várólisták.
Óriásit nőttek a kórházi várólisták. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Van, ahol kevesebbet kell várni

Vannak azonban olyan műtétek, amelyekre az előirányzat szerint kevesebbet kell várakozni, mint fél évvel korábban. Ilyen például egyebek mellett a szaruhártyaműtét, az urológiai kisműtét, az emlőműtét, az artroszkópos műtét, a nőgyógyászati plasztika, valamint a mandula-, orrmandulaműtét .

Nem meglepő, ami történik

Mint arra a lap rámutatott, nem meglepő, hogy a várakozók száma és a várakozási idő jócskán megnőtt: májusban egyidejűleg kellett fokozni az oltási tempót, fenntartani változatlan kapacitással a kórházak koronavírusos részlegeit, szabadságra engedni az orvosokat és nővéreket, valamint újraindítani a lakossági ellátásokat. Ráadásul a COVID-osztályokon dolgozó nővérek és orvosok nem vehettek részt a nem koronavírusos betegek ellátásában, és sok szakrendelőben oltópont működik, ezzel is elvéve a helyet és kapacitást a betegellátástól.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra