Az epilepsziáról valószínűleg mindenki hallott, sőt, az is szinte teljesen biztosra mondható, hogy mindegyikünknek van legalább egy epilepsziás ismerőse. Ez a betegség ugyanis az emberiség körülbelül egy százalékát érinti, viszont szerencsére ma már az esetek többségében könnyen kezelhető. A betegek teljes életet tudnak élni, családot alapíthatnak és akár vezethetnek is. Ennek ellenére még mindig sok a hiedelem az epilepsziával kapcsolatban.
A görögök szent betegségnek tartották
Az epilepszia mint a leggyakoribb neurológiai rendellenesség évezredek óta része az emberiség történelmének, megítélése viszont finoman szólva is hullámzó volt – derül ki egy Christian M. Kaculini, a Texasi Egyetem idegsebészeti tanszékének, Amelia J. Tate-Looney, az egyetem mikrobiológiai tanszékének munkatársa, valamint Ali Serif társszerző által írt tanulmányból. Az ókori görögök szent betegségként emlegették, Hippokratész viszont már az i.e. 5. században azt vallotta, hogy csupán a rohamok természete miatt tűnik spirituálisnak a jelenség, valójában az agy rendellenes működése áll a háttérben. Azt is megállapította, hogy nem fertőzés útján terjed, hanem öröklötten (ez igaz is, bár nem minden esetben). A középkorban pedig már az ördög művének tartották a rohamokat, gyakran ördögűzéssel vagy más vallási rituáléval próbálták meggyógyítani a betegeket. Egészen a XVI. századig kellett várni, hogy betegségként kezeljék az epilepsziát, és ennek megfelelően keressenek rá gyógymódot.
Az Epilepsy Foundation gyűjtötte össze a leggyakoribb téves információkat a betegségről. Talán az egyik legnagyobb téveszme az epilepsziával kapcsolatban, hogy a roham minden esetben az egész test görcsbe rándulását jelenti. Ez az úgynevezett nagyroham viszont csak az egyik fajtája: az is az epilepsziás roham egyik típusa például, ha a beteg pár percre a távolba réved, és elveszti a kapcsolatot a valósággal.
Sokan azt hiszik, hogy nagyroham esetén a beteget le kell fogni, vagy valamit dugni a szájába, illetve mentőt is kell hívni. Utóbbira például egyáltalán nincs szükség, ha a beteg nem ütötte be magát, azzal pedig kifejezetten árthatunk, ha roham közben hozzányúlunk.
A felvillanó fények sem feltétlenül idéznek elő rohamot, ez csak az epilepszia egy bizonyos típusára jellemző, nem az összesre. Azt is fontos tisztázni, hogy ez a betegség nem egy egész életre szóló állapotot jelent: a gyerekek kinőhetik, illetve antiepileptikum szedése mellett el is múlhat. Az, hogy hány év után számít gyógyultnak az ember, függ az epilepszia típusától és az adott ország törvényeitől is.
Ma már szerencsére a betegek 70 százaléka antiepileptikum szedése mellett teljesen tünetmentes életet élhet. Fontos megjegyezni, hogy ezek a tabletták csak a rohamokat akadályozzák meg, de nem gyógyítanak. Viszont azok, akik antiepileptikum szedése mellett rohammentesek, autót is vezethetnek.
Az évezredek során viszont sok más módszerrel "kezelték" a rohamozókat. A nagyrohamot magyarul nyavalyatörésnek vagy frásznak is nevezik: a kiver a frász kifejezés eredetileg az epilepsziás rohamot jelentette. Ehhez kötődik a ma már inkább káromkodásként használt frászkarika is. Egyes hagyományok szerint ez egy tésztából kisütött perec volt, amelyen átbújtatták a beteg gyereket – olvasható az Arcanum archívumában.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A frászkarika egészen barátságos módszer ahhoz képest, amelyet Isaac Baker Brown brit orvos alkalmazott. A XIX. században ő a női hisztéria és az epilepszia gyógyítására azt találta ki, hogy el kell távolítani a beteg csiklóját – és ezt a páciensei tudta nélkül tette meg. Nem meglepő módon amint kitudódott a módszere, azonnal kivettette magából az orvostársadalom.
A történelem számos alakja szenvedett valószínűleg epilepsziától: a teljesség igénye nélkül például Hannibál, Sir Isaac Newton, Charles Dickens és Edgar Allen Poe. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb esetben csak feljegyzésekre, élménybeszámolókra hivatkozhatunk, a mából visszatekintve nem lehet pontos diagnózist felállítani. Dr. John Hughes, az Illinois-i Egyetem Orvostudományi kara neurológiai tanszékének professzora például több történelmi alak tüneteit tanulmányozta a fennmaradt dokumentumok alapján. Szerinte nem mindenki szenvedett valójában epilepsziától: volt, akinél alkoholmegvonás okozta a rohamokat, másoknak pszichogén nem epilepsziás rohamai voltak. Utóbbiak mögött egyáltalán nincs agyi elváltozás, hanem lelki eredetűek.
Az egyik legérdekesebb talán Fjodor Dosztojevszkij esete: ő ugyanis nem szenvedett az epilepsziától, sokkal inkább „felhőtlen örömként, elragadtatásként, eksztatikus odaadásként és a legteljesebb életként” jellemezte a rohamait. Máskor viszont nyomasztotta a betegsége, amely hatással volt a memóriájára is. Többször is írt olyan karakterekről, akiknek epilepsziás rohamaik vannak, például A félkegyelműben vagy leghíresebben A Karamazov testvérekben – írja Dr. Howard Merkel, a Michigani Egyetem orvostudomány-történeti professzora.
Ez is érdekelhet
A betegségnek több világnapja is van. Az egyik február 14., mivel Szent Valentint nemcsak a szerelmesek, hanem az epilepsziások védőszentjének is tartják − bár arról megoszlanak az elméletek, hogy pontosan mi ennek az összefüggésnek az alapja. Több szervezet február második hétfőjét jelölte ki az epilepszia nemzetközi napjának. Nem szabad megfeledkezni a Lila Napról sem: március 26-án az emberek lilába öltözve gyűlnek össze, hogy felhívják a figyelmet erre a betegségre. Nem véletlenül szól ennyi nap az epilepsziáról: még sok rosszul rögzült információt kell eltüntetni a köztudatból vele kapcsolatban.
Legjobban: