Vércsík a vécépapíron: rák is lehet

Az aranyeresség majdnem minden második embert érint a fejlett országokban. Tüneteivel sokan félnek orvoshoz fordulni, pedig az aranyérre is jellemző vérzés akár daganatos megbetegedésre is utalhat.

Egyre több egészségügyi panasz kapcsán mondhatjuk, hogy ma már népbetegség. A mozgásszegény életmód, a rostszegény táplálkozás és a stressz a legtöbb esetben súlyos panaszokat okoz az emberi szervezetben, meghatározva a társadalom nagy részének egészségügyi állapotát. Az aranyeresség ráadásul már fiatalokat is érinthet, hiszen a statikus erősportok túlzásba vitt jelentős térnyerése a betegség korai megjelenését eredményezheti. Emellett a túlsúly, a családi örökletes hajlam, az elhízás, különböző daganatos megbetegedések, a vénás rendszerre nehezedő nyomás fokozódásával járó májbetegségek, valamint akár a várandósság is hozzájárulhat kialakulásához. Dr. Bertha László, az MDC Clinic Egészségügyi és Diagnosztikai Központ proktológus, sebész adjunktusa szerint az aranyér ugyan megelőzhető vagy sokáig kitolható, de a kor előrehaladtával, körülbelül 40 éves kor körül kiegyensúlyozott életmód mellett is megjelenhet a probléma.

Az aranyér, bár önmagában ártalmatlan betegség, többféle, akár súlyos szövődménnyel is járhat. Ilyenkor a legjobb, ha azonnal orvoshoz fordulunk, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük a leggyakoribb aranyeres szövődményeket.

A panaszok megelőzése

Aranyérbetegségről akkor beszélünk, amikor a belső aranyértörzsek kötőszövetes felfüggesztése megnyúlik, majd ezek az érpárnák előesnek a végbélbe. A legenyhébb változata a kisfokú megnagyobbodás az aranyér előesése nélkül. Súlyosabb esetben székeléskor az aranyerek nyomásra lesüllyednek, de spontán visszahúzódnak. A harmadik stádiumban székeléstől függetlenül akár mozgáskor is előesnek, már spontán nem húzódnak vissza, de ujjal visszahelyezhetők, míg a legsúlyosabb esetben az aranyerek már nem helyezhetők vissza, folyamatosan a végbélnyílás előtt helyezkednek el” – foglalta össze a szakember.

Súlyos betegségek tüneteit fedezhetjük fel a mosdóban. Fotó: iStock
Súlyos betegségek tüneteit fedezhetjük fel a mosdóban. Fotó: iStock

Hozzátette, helyes életmód kialakításával az esetek nagy részében megelőzhető vagy legalább sokáig kitolható az aranyérbetegség fellépése. Ennek azonban feltétele a rostban gazdag táplálkozás, a napi 2-3 liter folyadék fogyasztása, a rendszeres, dinamikus mozgás, az elhízás, valamint az erősportok túlzott művelésének elkerülése. Szükség lehet bizonyos rossz szokások elhagyására is: sokan újságot olvasnak például székelés közben, ez azonban az aranyeresség idő előtti kialakulásához vezet.

Mikor keressünk fel orvost?

„A betegek panaszai közül a leggyakoribb a székelés után jelentkező friss, piros vérzés, amelyet a székleten vagy a toalettpapíron észlelnek. A betegség elhanyagolásával az aranyeresség egyre súlyosabb stádiumai jelentkeznek, a vérzés intenzitása erősebbé és gyakoribbá válik. Ez néha olyan mennyiséget is jelenthet, hogy vérátömlesztésre is szükség lehet” – hívta fel a figyelmet dr. Bertha László.

Nagyon fontos hogy már a panaszok jelentkezésekor szakemberhez forduljunk. Az aranyeresség a kezdeti stádiumaiban nagyon jól kezelhető, a betegek teljesen panaszmentessé válnak. Ha azonban elhanyagoljuk, a negyedfokú állapotban már nagyon nehéz jó eredményt elérni. Az alkalmazható kezelést az aranyeresség stádiuma határozza meg: enyhébb esetben diéta, életmódbeli változás, kúpos vagy kenőcsös konzervatív kezelés mellett teljes gyógyulás érhető el. Másod-harmadfokú aranyeresség esetén már ambulánsan elvégezhető, fájdalmatlan kezelésre van szükség. Ilyen például a gumigyűrűzéses módszer, amikor egy speciális műszerrel a megnyúlt aranyerek tövére gumigyűrűt helyeznek fel, amelyek lelökődése után a betegek teljesen panaszmentessé válnak. Súlyosabb esetekben azonban már csak műtéttel lehet eredményeket elérni.

Súlyosabb okok is állhatnak a vérzés mögött

Gondot jelent, hogy a legtöbben viszolyognak az aranyérrel kapcsolatos vizsgálatoktól, pedig a proktológus szerint számos tévhit okozza ezeket a félelmeket, rossz érzéseket. ”Sajnos nagyon sok beteg későn jelentkezik az orvosnál, pedig az aranyeresség leggyakoribb tünete, a vérzés hátterében az esetek egy részében polip vagy rosszindulatú daganat áll. Ezek felfedezése csak proktológiai tükrözés során lehetséges. A végbéltükrözés megfelelő empátiával és gyakorlattal végezve – minimális rossz érzésen kívül – semmilyen fájdalommal, kellemetlenséggel nem jár, elvégzése viszont életmentő lehet” – hangsúlyozta a szakember.

A statisztikák riasztóak: az elmúlt 30 évben négy és félszeresére nőtt a végbéldaganatosok száma Magyarországon, évente csaknem ötezren halnak meg vastagbélrák miatt. A tüdőrák után ez a második leggyakoribb daganatos megbetegedés Magyarországon, holott ha időben észreveszik, nagyon jó arányban gyógyítható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra