A fogkrém is egészségkárosító lehet

Semmit sem szabad túlzásba vinni - ez a közhely sem véletlenül született meg. Még a legártalmatlanabbnak tűnő dolgok is károsíthatják a testünket, ha nem vagyunk mértéktartóak a használatukkal, fogyasztásukkal kapcsolatban.

Szójaszósz

llyen például a szójaszósz: 2013-ban járta be a hír az amerikai sajtót, hogy egy férfi, miután megivott egy egész üveg szójaszószt, agyvérzést kapott, és elveszítette az eszméletét. Az orvosok komoly dehidratációt állapítottak meg nála, illetve kórosan sok nátriumot találtak a szervezetében, ami nagyon veszélyes, hiszen stroke-ot lehet kapni tőle.

Tea

Szakértők szerint a teával is érdemes óvatosnak lenni: 2014-ben egy 56 éves férfi került kórházba veseelégtelenséggel, mert túl sok teát fogyasztott. Vizsgálatai során kiderült, hogy körülbelül 16 csészényi teát ivott meg napi szinten, ami miatt a veséit károsította a fekete teában található oxálsav. Éppen ezért fontos információ, hogy naponta 6 csésze fekete teánál nem szabad többet meginni.

Ártalmatlan dolgok, amelyek egészségkárosítóak lehetnek
A túlzásba vitt teafogyasztás vesekárosodást okozhat

Fűszerek

A szerecsendiónak sem szabad túlzásba vinni a fogyasztását. Egy kevés belőle teljesen biztonságos, viszont ha két evőkanálnál többet eszünk, akár hallucinációkat is okozhat. Az édesgyökér fogyasztásának is lehetnek kockázatai, bár természetesen itt is a mennyiségen van a hangsúly. Már abból is lehetnek bajok, ha valaki 2 héten belül 45 grammnyit elfogyaszt belőle, mivel ez jelentős esést okozhat a káliumszintben . Ha pedig a káliumszint leesik a szervezetben, attól akár annyira is megnőhet a vérnyomás, hogy súlyos esetben szívleállás lehet a következménye.

Fogkrém

A fogkrémevés nyilván senkinek sem hobbija, de azért azzal érdemes tisztában lenni, hogy ha túl sok fluoridos fogkrémet nyelünk le, akkor ez nem tesz jót a gyomrunknak. Extrém esetekben különösen veszélyes is lehet, így különösen a gyerekeknél érdemes arra figyelni, hogy fogmosás közben ne nyeljenek le a fogkrémből.

Izomlazító krémek

Az izomlazító, izomfájdalmakat kezelő krémek esetében azokkal érdemes körültekintőnek lenni, amelyek metil-szalicilátot tartalmaznak. Ha a pórusokon keresztül ebből túl sok szivárog be a szervezetbe, akkor egészségkárosító hatású lehet.

Forrás: brightside.me

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra