Hideg, zsibbadó ujjak jelzik, hogy baj van

Hideg, zsibbadó ujjvégek, melyek hirtelen elfehérednek, később lilásra is színeződhetnek. Ha ezek a tünetek rendszeres időközönként ismétlődnek, akkor érdemes kivizsgáltatni, mert a háttérben több betegség is meghúzódhat.

Romló vérkeringés, sorvadás, bőrelhalás is lehet a következménye

A leírt tünetek összefoglaló neve az úgynevezett Raynaud-jelenség , mely lehet önálló kórkép is, de előfordulhat más betegség - gyakran kezdeti - tüneteként. Raynaud-jelenség során beszűkülnek az erek, így azokban a véráramlás gyakorlatilag leáll az átlagosan pár perc hosszúságú rohamok idejére - magyarázza dr. Kádár János immunológus.

Ezt követően az elfehéredett ujjakba az élet lassan visszatér, először lilássá, vagy normál színezetűvé válnak, a zsibbadás , fájdalom is megszűnik. A betegség kivizsgálása azért különösen fontos, mert ha a tünetek mögött más kórkép is fennáll, akkor az alapbetegség kezelése nélkül a Raynaud-jelenség sem csökkenthető. A hosszú ideje kezeletlen tünetek pedig súlyos következményekkel is járhatnak, idővel az ujjbegyek sorvadása, egyes bőrterületek elhalása is létrejöhet.

A probléma az ujjvégekben jelentkezik, így ezeket is vizsgálják kapillármikroszkóppal
A probléma az ujjvégekben jelentkezik, így ezeket is vizsgálják kapillármikroszkóppal

Autoimmun betegséget jelezhet

A felsorolt tünetek esetenként jelentkezhetnek önállóan. Az ujjak elfehéredését a hideg, bizonyos gyógyszerek (pl. érösszehúzó hatásúak) szedése, vagy a stressz is előidézheti. A tünetek azonban gyakran valamilyen egyéb betegség meglétére hívják fel a figyelmet, vagy annak kísérő tüneteként is jelentkeznek. Ez leggyakrabban valamilyen autoimmun betegség, például szisztémás sclerosis , lupus, szkeloderma, reumás ízületi gyulladás, pajzsmirigy-alulműködés, vagy érelmeszesedés.

Amit a kapillármikroszkópos vizsgálatról tudni kell

Mi mindent kell tudni az autoimmun betegségről?

A kapillármikroszkóppal az ujjak körömágy széli részét vizsgáljuk. A készülékben található speciális hideg halogén fényforrás mellett láthatóvá válik a bőr kapillárisrendszere. A mikroszkóppal a kapillárisok, vagy más néven hajszálerekben keringő vér áramlását tudjuk megfigyelni. Dr. Kádár Jánostól megtudtuk, hogy erre azért van szükség, mert ha itt a keringés nem megfelelő, akkor a sejtek nem jutnak elegendő oxigénhez, az érintett szövetek károsodása jön létre.

A vizsgálat közben a kezelőorvos az ujjak körömágy felőli részét tanulmányozza át mikroszkóp alatt. Ellenőrzi az itt található kapillárisok formáját, sűrűségét, vérteltségét. A vizsgálat elvégzése fájdalommentes. Előkészületet annyiban igényel, hogy elvégzése előtt 2 hétig nem szabad a körömágyat letolni, vagy visszavágni. A körmön lehetőleg ne legyen sem festék, sem zselé.

A nyomon követésben is segít

A vizsgálat elvégzése azért is fontos, mert idejében megkezdett terápiával az alapbetegség lefolyását is kedvezően tudjuk befolyásolni, és segítségével megelőzhetjük a romló vérkeringés által okozott olyan szövődményeket is, mint az ujjak elüszkösödése. A kapillármikroszkópos vizsgálat azonban nem csak a betegség diagnózisához nyújt segítséget, de a vizsgálat már diagnosztizált betegek esetén, utánkövetés céljából is hasznos. A kapillármikroszkóppal a hajszálerek állapotának változása nyomon követhető, az aktuális vizsgálat eredménye a korábbi képpel összevethető.

Forrás: Immunközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra