Teljes műszívet ültettek be egy betegnek

Teljes műszívet ültettek be egy 58 éves férfinak a prágai Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézetben (IKEM), amely a harmadik intézmény a világon, ahol ilyen beavatkozást hajtottak végre.

Az orvosok azután ültették be a mesterséges szervet, hogy a páciens beteg szívének szinte egészét eltávolították. Az 58 éves férfi jó állapotban van, a műszív hibátlanul működik. A pácienst néhány nappal ezelőtt lekapcsolták a lélegeztetőgépről. Az elmúlt nyolc hónapban a férfi teljes szívelégtelenségben szenvedett, folyamatosan gépekre és infúzióra volt kötve.

A műszív hibátlanul működik
A műszív hibátlanul működik

A tíz nappal ezelőtt elvégzett műtét költségeit az IKEM fedezi, mivel a beavatkozás egy klinikai tanulmány részét képezte. Az orvosok a cseh orvostudomány terén elért áttörésnek nevezték a műtétet. Az emberi szívnél háromszor nagyobb és nehezebb, 800 grammos műszívet Franciaországban fejlesztették ki. Az első Carmat műszívet 2013 végén ültették be Párizsban egy végső stádiumban lévő, szívelégtelenségben szenvedő 76 éves beteg szervezetébe. A beteg a műtét után 74 nappal meghalt.

A teljes műszív azért egyedi, mert nem arra szolgál, hogy a szívátültetésre várva pótolja a beteg szívet, hanem véglegesen helyettesíti. A felhasznált biológiai szövetek és szenzorok a természetet igyekeznek utánozni. Azoknak a halálos betegeknek az életét kívánják vele meghosszabbítani, akik nem reménykedhetnek szívátültetésben, mert túl idősek, donorból pedig túl kevés van.

"A fiam szíve másban dobog tovább" 2007 óta Magyarországon 34 fiatal életet mentettek meg gyermekszív-transzplantációval. Fontos lelki kérdéssel is foglalkozni kell ilyenkor: tudhatja-e a donor családja, hogy ki kapja meg elhunyt gyermeke szívét? Részletekért kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra