Bőrprobléma? Fotózza le, és küldje el az orvosnak

Egy évvel ezelőtti indulása óta mintegy 10 ezer páciens kapott gyors és hatékony szakorvosi segítséget a Semmelweis Egyetem ingyenes applikációjának segítségével. A jelenleg érvényben lévő korlátozások miatt a szolgáltatás újra országosan elérhető.

A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának szakorvosai ez idáig több mint 12 ezer esetet láttak el a MedInnoScan nevű alkalmazáson keresztül, amely lehetővé teszi, hogy személyes találkozás nélkül is konzultálhasson páciens és orvosa. A betegek 20 százaléka többször is kérte bőrgyógyász szakorvos tanácsát az alkalmazáson keresztül. Dr. Sárdy Miklós, a klinika igazgatója elmondta, hogy a visszajelzések alapján a betegek számára nemcsak az vonzó, hogy az orvosi ellátás rendelkezésre áll személyes megjelenés, és így a koronavírus -fertőzés kockázata nélkül is, hanem az is, hogy a segítség könnyebben és sok esetben gyorsabban elérhető számukra. Sokaknak előnyt jelent, hogy nem kell a rendelőig utazni, majd ott várakozni, ehelyett gyorsan, néha akár órákon belül megkapják a diagnózist és az e-receptet .

Melyek azok a bőrtünetek, amiket orvosnak is feltétlenül látnia kell? Kattintson , és kiderül!

Az online ellátást gyakorló orvosok számára meglepő volt, hogy nemcsak Budapestről és Pest megyéből (ahonnan 3 613, illetve 2 141 beteg használta a rendszert), hanem az ország egész területéről jelentkeztek az ingyenesen igénybe vehető ellátásra. A főváros és Pest megye után legtöbben Fejér megyéből jelentkeztek (410-en). Az online rendelési lehetőség az orvosok számára is nagy segítséget jelent, hiszen így az oktatási intézmények bezárása miatt a gyermekekkel otthon lévő orvosok is részt tudnak venni a gyógyításban.

bőrgyógyász dermatológia szakorvos applikáció orvosi ellátás
Elég, ha lefotózzuk az aggasztó bőrtünetet, és átküldjük az orvosnak az applikáción keresztül.Képünk illusztráció, forrás: Getty Images

Fotót kap az orvos a panaszról

Az online konzultáció nagyon egyszerű: az alkalmazás segítségével a páciensek bőrtünetükről készíthetnek egy képet, melyet szöveges megjegyzéssel kiegészítve, tajszámuk megadását követően továbbíthatnak a klinika szakorvosai felé. A diagnózist - a szakorvosok terheltségétől függően - akár néhány órán, de legkésőbb egy héten belül e-mailben megkapják. Ennek köszönhetően csak a feltétlen személyes jelenlétet igénylő esetekben kell megjelenniük a betegeknek a bőrgyógyászati rendelésen - ezzel is minimalizálva a koronavírus-fertőzés és -terjesztés kockázatát. A teledermatológiai rendelés elindításának ötlete dr. Bánvölgyi Andrástól, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának szakorvosától származik - szerinte az alkalmazás sikerességét és hatékonyságát az ellátott betegek száma mellett az is igazolja, hogy egy év alatt a páciensek remekül megtanulták a rendszer használatát. A rosszul beküldött esetek aránya (rossz minőségű fotó, elrontott tajszám , értelmezhetetlen adatok) folyamatosan csökken, és átlagban már bőven 5 százalék alatt marad.

bőrgyógyászat applikáció használata okostelefon
Így kell használni az alkalmazást. Fotó: MedInnoScan

A veszélyhelyzet után is elérhető marad

A rendszer jövőjével kapcsolatosan az elmúlt egy év optimizmusra ad okot. A veszélyhelyzet elmúltával is megmaradnak az előnyök - a szakorvossal kevésbé ellátott régiókban élők, vagy olyanok, akiknek nehézséget jelent a szakrendelők látogatása (idősek, mozgásukban korlátozottak, kisgyerekesek) és az orvosok számára is könnyebbség, hogy diagnosztikai tudásukkal a rendelőn kívül is bárhonnan segíthetnek, tette hozzá dr. Bánvölgyi András.

A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának mellett más intézmények is nyújtanak már hasonló szolgáltatást. A gyermekek számára a Szent János Kórház Budai Gyermekbőrgyógyászati Központja biztosít országos ellátást szintén a MedInnoScan alkalmazása segítségével, valamint a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ és a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház is ellátja a területileg oda tartozó pácienseket. A rendszerhez további kórházak, rendelők csatlakozását várják, a közgyógyellátás intézményei számára a rendszer használatát a cég ingyenesen biztosítja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra