Imádok napozni. De hogyan védhetem ki a bőröregedést?

A kisebb-nagyobb ráncok, pigmentfoltok, szeplők megjelenése elkerülhetetlen az évek múlásával. Sokak szerint a fő bűnös a kor, pedig a látható bőrelváltozások 90 százalékáért a photoaging, a napfény és az UV-sugárzás által okozott károsodás felelős, amely felgyorsítja a bőröregedést. A védekezésre tehát nagy hangsúlyt kell fektetnünk, különösen napozáskor.

A napfénynek számos jótékony tulajdonsága ismert, hozzájárul a többi között egy fontos vitamin, a D-vitamin termelődéséhez, az alvási ciklust irányító hormon, a melatonin szekréciójához, javítja a hangulatunkat és bizonyos bőrbetegségekre is pozitív hatással van. A túlzott kitettség azonban káros a bőrünkre nézve, elindítja például annak idő előtti öregedését. Hogy ez kinél milyen bőrelváltozásokat idéz elő, az sok mindentől függ, és egyénenként változik, de a melazma (terhességi maszk), a szeplők, az aktinikus keratózis (napfény okozta keratózis) és a bőr textúrájának változásai (ráncok stb.) mind köthetőek a photoaginghez. A jelenség szerencsére odafigyeléssel elkerülhető, vagy legalábbis enyhíthető a következményeinek súlyossága.

A napsugárzás ijesztő nyomai - fotó Egyedülálló sorozaton örökítette meg egy francia fotós, hogy milyen, szabad szemmel nem látható nyomokat hagy az emberi bőrön a napsugárzás. Részletek itt .

Így károsítja a bőrt a napsugárzás

A nap rengeteg, különböző hullámhosszúságú fénysugarat bocsát ki, ezeket a következőképpen csoportosíthatjuk: kozmikus sugarak, gammasugarak, röntgensugarak, ultraviola sugarak (UV), infravörös sugarak (IR) és rádióhullámok. A napsugárzás legveszélyesebb részét megszűri az atmoszféra, a testünkre, és így a bőrünkre az ultraviola sugarak két típusa, az UVA és az UVB, a látható sugarak és az infravörös sugarak vannak hatással.

A bőr három rétegből áll: legfelül a hámréteg (epidermis) található, azt követi az irharéteg (dermis), majd a bőralja (subcutis). Az irharéteg olyan fontos rostokat - a többi között kollagént, elasztint - tartalmaz, amelyek erőssé teszik a bőr szerkezetét, biztosítják fiatalosságát, rugalmasságát, puhaságát. Az UV-sugárzás azonban súlyosan károsítja ezeket, még úgy is, hogy a bőr védekezik a barnulás folyamatával, amelynek során melanint, egy sötét színű anyagot termel az ártalmak csökkentése érdekében.

Az UVB-sugarak rövidebbek, mint az UVA-k, így a napsugárzás által okozott bőröregedésért elsősorban utóbbi csoport a felelős. Az UVA-sugarak az irharéteg mélyére hatolnak, és pusztítják a kollagénrostokat, ami megnövekedett elasztintermelést eredményez. A nagy mennyiségű elasztin növeli a metalloproteináz nevű enzimek számát, amelyek, bár újraépítik a sérült kollagénrostokat, gyakran helytelenül működnek, hibásan végzik feladatukat. Emiatt, ha a sugárzásnak való kitettség folyamatos, különféle bőrelváltozások jelennek meg.

Napozhatunk, de figyeljünk oda néhány dologra.
Napozhatunk, de figyeljünk oda néhány dologra. Fotó: Getty Images

Érdemes megemlíteni még a látható és az infravörös sugarakat is. Előbbi típust a nap mellett a különféle elektronikai készülékek, úgymint a telefon vagy a számítógép is kibocsátja, éppen ezért napnyugta után sem tűnik el, utóbbi pedig láthatatlan, és inkább hőként érzékelhető. Kutatások kimutatták, hogy bár bőrrákot nem okoznak, de csökkentik a bőr kollagéntartalmát, és ezáltal hatással vannak annak rugalmasságára.

Mit tehetünk?

A felelős magatartás ma már megköveteli a hatékony és állandó napvédelmet a sugárzás mértékének és a bőr típusának megfelelően. Ez azt jelenti, hogy nemcsak napozáskor kell fényvédőt használni, hanem minden olyan alkalommal, amikor van esély rá, hogy sugárzás éri a bőrünket. Fontos, hogy felhős időjárás idején se feledkezzünk meg a nap hatásairól! A felhők sokkal több UV-sugarat engednek át, mint infravöröset és látható fényt, ezért az alacsonyabb hőmérséklet és fényviszonyok is okozhatnak leégést. Az sem jelent teljes biztonságot, ha ablak mögött ülünk, pl. közlekedési eszközökön vagy az otthonunkban: míg az üveg szinte teljesen blokkolja az UVB-sugarakat, az UVA-sugarak áthatolnak rajta.

Mindegyik bőrtípus máshogyan reagál a napsugárzásra, de általánosságban elmondható, hogy minél világosabb a bőrünk, annál nagyobb szüksége van erős fényvédőfaktorú krémre. A fényvédő krémek feladata, hogy megszűrjék az UVA- és UVB-sugárzást, és megfelelő egyensúlyt alakítsanak ki a kettő között. A szűrőképességet a fényvédő faktorszáma határozza meg, az úgynevezett SPF (angol: Sun Protection Factor).

Erre figyeljünk napozáskor

A bőrünk napozáskor fokozottan ki van téve a káros sugaraknak, így ilyenkor a megfelelő védelem kialakításához több dologra is figyelnünk kell. 11 és 16 óra között kerüljük a közvetlen napfényt, az ultraviola sugárzás ugyanis ekkor a legerősebb. A bőrtípusunknak megfelelő fényvédő alkalmazása mellett ügyeljünk arra, hogy a készítményt legalább 20 perccel napozás előtt alkalmazzuk, így a bőrnek lesz ideje rendesen magába szívni azt. Kétóránként vagy minden fürdés után vigyünk fel új réteget, és mivel a törölközés, az izzadás és a homok is csökkenti a hatékonyságot, ilyen esetben is kenjük vagy fújjuk be újra a bőrünket.

Viseljünk UV-szűrős napszemüveget és kalapot, valamint, ha szükséges, világos színű, könnyű anyagból készült ruhát. Mindig hidratáljuk magunkat, amikor közvetlen napfénnyel érintkezünk, és használjunk napozás utáni terméket is, ami egyébként napozás után hatékonyabb, mint egy egyszerű hidratáló krém. Napozás előtt néhány héttel érdemes a megfelelő táplálékkiegészítőket - például C- és E-vitamint - szedni, amik aktív antioxidánsokat tartalmaznak, erősítve ezzel a bőr belső fényvédelmét. Ugyancsak tartsuk észben, hogy az önbarnító nem véd a káros sugaraktól, ezért ha napra megyünk, mindig szükségünk van fényvédőre is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra