Körömvágás: az se jó, ha túl gyakran végezzük

A napi körömvágás, a körmök állandó piszkálgatása sokkal több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hoz - állapították meg brit tudósok, akik szerint a túl gyakori körömvágás felboríthatja a körömnövekedés egyensúlyát és akár nehezen gyógyuló betegségeket is okozhat.

A Physical Biology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a túl gyakori (egy-két naponta) körömvágás miatt nem tud a normális ütemben növekedni a köröm, ez pedig fizikai stresszhez vezet. Idővel megváltozik a köröm formája, ez pedig könnyen komoly betegségekhez vezethet.

A megváltozott körömforma egyik következménye a benőtt köröm, de a köröm széle is felfelé kunkorodhat. A túl gyakori körömvágás másik következménye a köröm töredezővé válása, elgyengülése (igaz, ez nem mindig vehető észre, hiszen a körmök jóval rövidebbek annál, minthogy le tudjanak törni), esetleg lemezessé válása. A köröm alakjának megváltozásában ezek mellett szerepet játszhat az életkor és az általános anyagcsere is.

Ne vágja túl gyakran a körmét!

Ne vágja túl gyakran a körmét! Fotó: Getty Images

A szakemberek emiatt mindenkit lebeszélnek arról, hogy naponta vágja a körmét: hetente egy, maximum két alkalommal bőven elég, még azoknál is, akiknek fontos, hogy rövidebb körmük legyen. A köröm formája is legyen minél egyszerűbb, igyekezzünk a köröm eredeti formáját megőrizni , tehát kövessük a természetes íveket , a körmöt ne vágjuk sem túl egyenesre, de ne is reszeljük hegyesre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra