Mi a Somogyi-effektus?

Cukorbetegek esetében olykor előfordul, hogy annak ellenére, hogy éjszaka még elfogadható értékeket mértek, reggelre magassá válik a vércukorszintjük. Talán meglepően hangzik, de olykor a problémát az esti inzulindózis csökkentése oldhatja meg.

A magas vércukorszintet hiperglikémiának nevezzük. Ez azt jelenti, hogy az éhgyomorra mért vércukorszint 7 mmol/l felett van, étkezéseket követően - 60-90 perccel később - mérve pedig átlépi a 9-10 mmol/l értéket. Bár erre válaszul logikusnak tűnhet az inzulinadag növelése, ez azonban könnyen csak ronthat a helyzeten.

A kórosan alacsony vércukorszint kifejezetten veszélyes lehet az érintettekre nézve, ezért a környezetükben lévők számára nem árt tisztában lenni azzal, mi a teendő ilyenkor. Részletek itt.

E ponton érdemes szót ejteni egy magyar biokémikusról, akinek a nevéhez egyebek mellett egy különös jelenség felfedezése is kapcsolódik. Somogyi Mihály volt ugyanis, aki a múlt század első felében megállapította, hogy a túlzott inzulinbevitel kontraproduktívnak bizonyulhat. A róla elnevezett Somogyi-effektus lényege úgy foglalható össze, hogy a túl alacsony vércukorszintre, azaz hipoglikémiára a szervezet úgy reagál, hogy glükózt juttat a véráramba, aminek végül hiperglikémiás állapot lesz az eredménye.

Mi történik pontosan?

A nem megfelelő, túlzott mértékű inzulinadagolás miatt eleinte csökken a vércukorszint, amely azonban egy bizonyos szint, nagyjából 3,5 mmol/l alá esve ellenszabályozásra sarkallja a szervezetet. Ilyenkor a hasnyálmirigy glukagont választ ki, aminek hatására a májban beindul a glikogenolízis, azaz az eltárolt glikogénből glükóz keletkezik. Mivel viszont a szervezet kizárólag a korábban beadott inzulinmennyiséget képes csupán felhasználni a keletkező szőlőcukor felvételére, így annak aránya idővel drasztikusan megemelkedik a vérben.

A magas reggeli vércukorértékek mögött a Somogyi-effektus is állhat
A magas reggeli vércukorértékek mögött a Somogyi-effektus is állhat

Fontos megemlíteni, hogy a jelenség alapvetően a nap bármely időszakában lefolytatódhat, így természetesen a hajnali órákban is. Ennek ugyanakkor van egy hátulütője. Méghozzá az, hogy a Somogyi-effektust összetéveszthetővé teszi a hajnali jelenséggel, amely ugyan kizárólag éjszaka megy végbe, de szintén megemelkedett vércukorszintet eredményez reggelre.

Hasonló jelenségek, de eltérő kezelés

A hajnali jelenség hátterében a szervezet hormontermelésének napszaki ritmusa áll, egészen pontosan a növekedési hormoné . Ennek kiválasztása a hajnali órákban tetőzik, hatása pedig éppen ellentétes az inzulinéval. Kutatási eredmények is bizonyítják, hogy a cukorbetegek inzulinigénye a hajnali órákban magasabb.

Mindez azért fontos igazán, mert a Somogyi-effektus legjobb kezelési módszerét az esti inzulinadag csökkentése jelenti, míg a hajnali jelenség esetében pont ellenkezőleg, az inzulinbevitel precíz növelése hozhat javulást. Annak érdekében, hogy a két problémát el lehessen különíteni egymástól, javasolt az éjszakai vércukormérés, hiszen a hipoglikémiás szakasz csak a Somogyi-hatás esetén jelentkezik.

Természetesen mindkét jelenség esetén muszáj megtenni a megfelelő lépéseket, máskülönben jelentős labilitás jelentkezhet az érintett beteg vércukorszintjében. Éppen ezért bármelyik tényező gyanúja vetődik is fel a túl magas reggeli értékek kapcsán, javasolt vele szakemberhez fordulni!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra