A betegségek időnként visszatérnek?

Bár nem tudjuk meg, milyen betegség lépett fel a fiatalasszonynál, ami miatt radikális műtétre volt szükség, az édesanyában fájdalmas emlékek éledtek újra. Visszatérhet-e a következő generációban egy súlyos betegség?

Történetünk beküldője egy aggódó édesanya, aki maga is megküzdött már életében olyan hasonlóan súlyos helyzettel, amelyben emberöltőnyi idő elteltével lánya került. Vajon mit üzen számunkra a két párhuzamos eset? Átadjuk a szót Katalinnak, aki lányáról mesél.

A méhnyakrák esetében is érvényes az az elv, hogy minél hamarabb sikerül diagnosztizálni a betegséget, annál hatékonyabb lehet a gyógyítása. Próbálja ki méhnyakrák rizikó kalkulátorunkat , és ne felejtsen el évente járni a rákszűrésre. „Mondhatnám, hogy nem is az én történetem, hiszen „csak” a gyermekemmel történt meg. Vagy mégis az enyém? December 11-én immár hét éve lesz. Azóta nagyon fontos ez a nap az életünkben, mivel ekkor volt az a nőgyógyászati műtét , ami közel 7 órán át tartott.”

Amikor korán jön a rettegett kór

Kislányom súlyos tünetekkel került orvoshoz, szerencsére még időben, azelőtt, hogy menthetetlen lett volna. Ilyen fiatalon! - ezt mondták rá az orvosok, mert ez a típusú rák , amit nála diagnosztizáltak, ötvenéves kor felett szokott kialakulni.

Az anya aggódik lányáért

Természetesen azóta sem nem tudják, mitől alakult ez így. Sokat kutakodtak, hogy örökletes dologról van-e szó, de nem sikerült semmit találniuk. De megjegyezném engem is így műtöttek , csak én nem harminchárom éves voltam, mint a kislányom, hanem harmincnégy...

Valamit valamiért

A műtét - hála Istennek - jól sikerült, lányom meggyógyult. Csak az a legnagyobb bánatom, hogy nem lehet unokám, de a gyermekem legalább itt van nekem. Igaz távol, mert kint él Németországban - ott is műtötték -, de még is minden így jó, ahogy van.

Az, hogy így alakult ez az egész, annak köszönhető, hogy a lányom betegségét nagyon korai stádiumban vettük észre. És ez mindennél többet jelent az életért vívott harcban. (Beküldő: P.-é G. Katalin)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra