A vegán étrend így hat a rákra

Ma már tudjuk, hogy az étrendünknek kulcsfontosságú szerepe van az olyan betegségek kialakulásában és kezelésében, mint például a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás. Egy új tanulmány eredményei azonban most azt sugallják, hogy étkezési szokásaink a daganatos betegségek terápiájában is fontos szerepet játszhatnak.

Egy új kutatás eredményei szerint a vegán, tehát a tisztán növényi étrenddel "ki lehet éhezteti" a rákos sejteket. A Nature tudományos folyóiratban jelent meg a Duke University's School of Medicine tanulmánya, amelyben megállapították, hogy ha korlátozzuk a metionin nevű aminosav bevitelét - amely a többi között a húsokban, a tojásban és a tejfehérjékben is megtalálható - azzal lassíthatjuk a daganat növekedését.

A növényi étrend meglepő hatása
A növényi étrend meglepő hatása

"Nagyon komoly hatást értünk el. Olyan hatást, amilyet egyébként gyógyszeres kezeléssel tudnánk elérni" - mondta Jason Locasale vezetőkutató, a Duke University's School of Medicine professzora. "Ez a tanulmány bebizonyította, hogy vannak esetek, mikor a gyógyszeres kezelés magában hatástalan, ám ha azt kombináljuk a megfelelő étrenddel, akkor működőképes lesz" - tette hozzá.

A tanulmány kifejezetten a metionin aminosav bevitelének korlátozására összpontosítottak, ez a bizonyos fehérje ugyanis elősegíti a rákos sejtek növekedését.

A metionin az egészséges sejtekben jön létre homociszteinből, folsavból és B12-vitaminból. A rákos sejtek sok fajtájának nincs olyan enzimje, amely lehetővé teszi a metionin előállítását, tehát külső forrásból kell pótolniuk - ez a forrás pedig az elfogyasztott táplálék. Ha ezt a csatornát elzárjuk, az segít lassítani a daganat növekedését anélkül, hogy a betegnek éheznie kellene. A metioninszegény diétához a gyakorlatban a vegán étrend áll a legközelebb.

"Kiéhezteti a rákos sejteket"

A kutatók először egészséges egerekben tesztelték a metionin korlátozás hatását, hogy megbizonyosodjanak róla, valóban a kívánt hatást gyakorolja-e az anyagcserére. Ezután alkalmazták a módszert vastagbélrákos és lágyszöveti szarkómás egerekben is. A vizsgálatok során megállapították, hogy míg a kis dózisú kemoterápia önmagában hatástalan volt a vastagbélrákra, a metionin megvonásával kombinálva már jelentősen gátolni tudta a tumor növekedését. Hasonló eredményt értek el akkor is, mikor lágyszöveti szarkóma esetén a metionin korlátozást sugárterápiával kombinálták.

Locasale és munkatársai a sikeres állatkísérletek után egészséges embereken is megfigyelték a metioninban szegény étrend hatásait, és megállapították, hogy a módszernek az emberi anyagcserére is hasonló hatása van. Mindez azt sugallja, hogy a metioninszegény étrend az egyes daganatos megbetegedések kezelésére is pozitív hatással lehet, ám a kutatás vezetője szerint most még túl korai lenne végleges következtetéseket levonni.

Számos nemzetközi tanulmány után 2016-ban idehaza is megjelent az első tudományos minőségű írás a növényi alapú étrend létjogosultságáról. A cikk első szerzőjével, Szabó Zoltán dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakemberrel beszélgettünk .

Forrás: medicalxpress.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra