Az életünk múlhat egy szűrővizsgálaton

A betegség korai felismerése nagyban javítja a gyógyulási esélyt, bizonyos esetekben pedig életmentő lehet.

Szűrésre biztat az Emmi

A várakozás miatt halnak meg betegek 2018. április 4-én írtunk róla, hogy két és fél hónapot várnak átlagosan a magyar rákbetegek a kezelésekre, holott daganatos megbetegedések esetében az idő főszerepet játszik .

Minden október elsején, a mellrák elleni küzdelem világnapjának elsődleges üzenete, hogy vegyünk részt rendszeresen az emlőrákszűréseken. Ugyanennyire fontos az egészséges életmód, hiszen tudományosan bizonyított, hogy a visszafogott alkoholfogyasztás , a testsúlykontroll, valamint a rendszeres testmozgás hozzájárulnak a megelőzéshez és ezzel védelmet jelenthetnek a nők számára e betegséggel szemben is.

Az életünk múlhat egy szűrővizsgálaton, szűrővizsgálatok kórházi várólista várólista Emmi daganatos megbetegedések emlőrák
Az életünk múlhat egy szűrővizsgálaton

Magyarországon évente körülbelül 33 ezer daganat okozta halálesetet regisztrálnak, rosszindulatú emlődaganat következtében pedig 2000 nő veszíti életét. A betegség korai felismerése érdekében biztosítják a lakosság számára a népességszintű, szervezett emlőszűréseket , és szakmai és lakossági irányú kommunikációval is szorgalmazza az életkoruk alapján veszélyeztetett nők minél nagyobb számban történő bevonását a szűrővizsgálatokba.

Továbbá az emberi erőforrások miniszterének kérésére a közelmúltban elkészült a Nemzeti Rákellenes Program legfrissebb változata, amelynek célja, hogy a nemzetközi és hazai tapasztalatokat felhasználva olyan szakmai és társadalmi cselekvési programot adjon, aminek köszönhetően 2030-ig jelentősen csökkenhet a daganatos halálozások száma - írja az Egészségügyért Felelős Államtitkárság tájékoztatása alapján az Medical Online .

Már csak a várólistákat kellene csökkenteni

Mint írják, az Emberi Erőforrások Minisztériuma is minden fórumon arra ösztönzi a lakosságot, vegyenek részt rendszeresen a szűrővizsgálatokon , mert a korai felismerés életet menthet. Mindemellett 2018. augusztus 28-án arról számoltunk be, hogy sürgősségi MR-re például jövő februárra van időpont .

Nemrég az Oltalom Karitatív Egyesület döntött úgy, szokatlan lépésre szánja el magát, hogy csökkentse a várólistákat az egészségügyben: szeptember 27-től október végéig 500 ultrahangos vizsgálatot végeznek el radiológusok a Dankó utcai rendelőben. Azokat várják, akik akár hónapokat is kénytelenek várni a hosszú várólisták miatt. A vizsgálat végén a páciensek szakvéleményt/leletet kapnak, mely ugyanolyan értékű, mint amilyen egy társadalombiztosítás keretein belül történő kivizsgálás lelete.

"Akciónk célja, hogy a hosszú várólistákat csökkentsük, ezáltal pedig mérsékeljük a várakozásból adódó további egészségügyi veszélyeket. Ezért csak olyan pácienseket tudunk fogadni, akik már rendelkeznek beutalóval; legalább 1 hónapos határidőre kaptak máshol időpontot; és a vizsgálat előtt bejelentkeznek az Oltalom telefonszámán. A jelentkezéshez szükség van a páciens nevére, telefonos elérhetőségére és a beutalójának jobb felső sarkában található naplószámra" - írják. Az akcióról a linkre kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra