Esély a tüdőrákosoknak - sikeres az első hörgőbeültetés

A világon először ültettek be sikeresen mesterséges hörgőt egy 78 éves tüdőrákos páciensnek, lehetővé téve, hogy elkerülje tüdeje teljes eltávolítását - jelentették be csütörtökön francia egészségügyi illetékesek.

TüdőrákA sebészi bravúrt még 2009. október 28-án hajtotta végre egy csapat a párizsi Avicenne Kórházban. A párizsi kórházakat képviselő kommunikációs társaság közleménye szerint az új műtéti eljárás lehetővé teszi, hogy a tumor környékéről kiterjedtebb darabot távolítsanak el, ami nagyobb biztonságot nyújt a rák kiújulása ellen, egyúttal a tüdő eltávolításával járó igen nagy halálozási kockázatot is megelőzi.

A páciens "nagyon jól van" a mesterséges légút beültetését követően - mondta Emmanuel Martinod, a műtét vezetősebésze a francia hírügynökségnek.

A mesterséges hörgőt biológiai anyagból készítették, amelyet sztenttel erősítettek meg. A biológiai anyag aortából nyert, szövetbankból származó szövet volt, ezért kilökődésgátló gyógyszereket - melyek nem ajánlottak rákkezeléssel párhuzamosan - nem szükséges szednie a betegnek.

Eredményükről részletesen a The Annals of Thoracic Surgery című szakfolyóiratban számolnak be az orvosok.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra