Ezek a jelek rákra utalhatnak

Gyomorégés, fáradtság, láz – ezek a hétköznapi tünetek akár komoly bajt is jelezhetnek.

Vannak olyan jelek, amelyekből szinte azonnal sejthetjük, hogy kóros elváltozás indul meg szervezetünkben, és akadnak olyanok is, amelyek elsőre ártalmatlannak tűnhetnek. A WebMD most összegyűjtötte, mi minden utalhat daganatos elváltozásra.

Bőrelváltozások

Egy újonnan megjelent bőrfolt vagy változás egy már meglévő anyajegy alakjában, méretében vagy színében lehet a bőrrák jele. De akkor is gyanakodjunk, ha újonnan megjelenő foltunk eltér a többi anyajegyünktől, szeplőnktől. Ha van bármi, ami miatt aggódunk, lehetőleg minél előbb vizsgáltassuk meg egy szakemberrel, aki ha szükséges biopsziát is végeztethet, hogy biztosan kiderítse van-e az új "pöttyünkben" bármilyen rákra utaló elváltozás.

Köhécselés

Ha nem dohányzunk, akkor elég kicsi az esély, hogy a köhécselés, állandó torokköszörülés a rák jele lenne. Sokkal inkább hátsó garatfali váladékcsorgás, asztma, savas reflux vagy fertőzés állhat a hátterében. Ha azonban nem múlik, esetleg véres köpettel is társul – főképp, ha dohányzunk – forduljunk azonnal orvoshoz. A szakember a váladékot tenyésztésre küldheti, minket pedig röntgenre, hogy megbizonyosodjon van-e tüdőnkben rákos elváltozásra utaló jel.

Változások a mellben

A legtöbb mellben kialakuló elváltozás nem rákos eredetű, ennek ellenére fontos, hogy ha bármilyen változást is észlelünk emlőinkben, mutassuk meg orvosunknak. Legyen az akár kis dudor, vagy épp újonnan megjelent pici behorpadás, változás a mellbimbón, esetleg enyhe váladékozás, bőrpír és viszketés, vagy szimpla fájdalom – jobb meggyőződni arról, hogy nincs komoly baj, mint későn diagnosztizálni egy már előre haladott stádiumú emlőrákot. A szakember, ha maga is gyanús találja az általunk észrevett változást, mammográfiára, ultrahangra, MRI-re küldhet, de indokolt esetben biopsziát is végeztethet.

hasi fájdalom, gyomorégés, puffadás
Hasi fájdalom, gyomorégés, állandó emésztési problémák - ezek mind utalhatnak kóros elváltozásra. Fotó: Getty Images

Puffadás

Az étrendünk, vagy a stressz is okozhat felfújódást. Ha azonban nem javul, és mellé fáradtság, fogyás, hátfájdalom is társul, mindenképp vizsgáltassuk ki magunkat. A folyamatos puffadás akár a petefészekrák jele is lehet a nőknél. Ezt azonban az orvosunk egy kismedencei vizsgálattal kizárhatja.

Vizeletürítési problémák

Ahogy a férfiak öregszenek, úgy tapasztalhatják meg a vizeletürítési problémákat, amelyek lehetne a gyakoribb vizelési inger, a vizeletcsöpögés és a gyengébb vizeletsugár is. Ezek általában a megnagyobbodott prosztata jelei, de jelezheti a prosztatarákot is, érdemes ilyenkor orvoshoz fordulni és egy PSA-teszttel meggyőződni, van-e ok aggodalomra.

Duzzadt nyirokcsomók

Több kis bab alakú nyirokcsomónk van testszerte, például a nyakunkban vagy a hónaljunkban. Amikor ezek megdagadnak, az azt is jelezheti, hogy a szervezetünk épp egy fertőzéssel harcol, mint például egy megfázással. Néha azonban a nyirokcsomódaganat vagy a leukémia jele is lehet, ezért mindenképp vizsgáltassuk ki, ha megdagad.

Mi a különbség a jelek és a tünetek között? Hogyan ismerhetőek fel az aszimptomatikus ráktípusok? Mik az egyes daganatos megbetegedések tipikus tünetei korai és késői stádiumban? Ezekre a kérdésekre is válaszokat talál összeállításunkban.

Véres széklet

Ha vécéhasználat után vért fedezünk fel a székletünkben, beszéljünk az orvosunkkal. A véres széklet oka lehet aranyér , de akár végbél- vagy vastagbélrák is. Ha azonban a vizeletünkben fedezünk fel vért, az a súlyos húgyúti fertőzésen túl utalhat hólyag- vagy veserákra is.

Változások a herékben

Ha a herék megdagadtak, vagy bármelyiken szokatlan csomót fedezünk fel, azonnal irány a doktor. A fájdalommal nem járó dudorok ugyanis gyakran a hererák jelei. Akkor is érdemes gyanút fogni, ha alhasi fájdalom gyötör, vagy megduzzadtak a herék, fájdalmas a herezacskó és környéke. Az orvosunk (urológus vagy andrológus) előbb fizikai vizsgálatot végez majd, utána pedig ultrahanggal keresi a tumorra vagy más betegségre utaló közvetlen jeleket.

Nyelési nehézség

Egy sima megfázás, reflux, de bizonyos gyógyszerek is okozhatnak átmeneti nyelési nehézséget. Ha azonban nem javul a helyzet, érdemes kivizsgáltatni, utalhat ugyanis gége- vagy nyelőcsőrákra is. Ilyenkor az orvos kontrasztanyagos röntgent rendelhet el, amelynek során egy fehér, ízesített báriumos kontrasztanyagot kell lenyelnie a páciensnek, ami úgymond megfesti a garatot, nyelőcsövet, így jól láthatóan kimutatható, ha bármilyen elváltozás van az érintett területeken.

Szokatlan hüvelyi vérzés

A menstruációs cikluson kívüli vérzésnek számos oka lehet, például fibrózis vagy egyes fogamzásgátlók is kiválthatják. Mindenképp jelezzük azonban orvosunknak, ha két menstruáció között vérzést tapasztalunk, vagy szexuális együttlétek után jelentkezik pecsételő vérzés, esetleg véres váladék távozik a vaginánkból. Ilyenkor a lehető leggyorsabban ki kell zárni a méh, méhnyak vagy a hüvely rákos elváltozását. Ha pedig menopauza után jelentkezik a vérzés, azonnal forduljunk orvoshoz.

Szájproblémák

A rossz lehelettől a fekélyes sebekig a legtöbb szájüregi változás nem súlyos. Ha azonban fehér vagy piros foltokat jelennek meg, melyek néhány nap után sem gyógyulnak - főképp, ha dohányzunk is -, forduljunk minél hamarabb orvoshoz, ezek ugyanis szájüregi rák jelei is lehetnek. Ilyenkor érdemes még az arcon megjelenő apró dudorokat figyelni, de az is jelezheti az elváltozást, ha nehéz vagy fájdalmas az állkapocs mozgatása, vagy általános szájüregi fájdalmat tapasztalunk.

Indokolatlan fogyás

Ha változtatunk a diétánkon, vagy még többet kezdünk sportolni, akkor teljesen normális a súlyvesztés. Akkor is előfordulhat indokolatlan fogyás, ha túl stresszesek vagyunk, vagy pajzsmirigyproblémáink alakultak ki. Ha azonban az akaratlan fogyás mértéke meghaladja a 4 kilót, akkor az akár a (hasnyálmirigy-, gyomor-, nyelőcső-, tüdő- vagy más típusú) rák egyik első tünete is lehet.

Nem szűnő láz

A láz nem feltétlenül rossz dolog. Néha annak a jele, hogy a testünk sikerrel harcol egy fertőzéssel. Előfordulhat, hogy gyógyszerek mellékhatásaként szökik fel a testhőmérsékletünk. Ha azonban makacsul 37 fok felett vesztegel a hőmérő higanyszála, hiába minden lázcsillapító, az akár a leukémia vagy limfóma jele is lehet.

Gyomorégés vagy emésztési zavarok

Mindenkivel előfordulhat időnként, hogy gyomorégéssel küzd. Ezt okozhatja egy túl fűszeres, zsíros étel vagy a stressz is. Ilyenkor érdemes változtatni az életmódunkon. Ha azonban ez nem segít, feltétlen forduljunk orvoshoz, aki kivizsgálja, mi lehet a panaszok hátterében, ez ugyanis akár a gyomorrák tünete is lehet.

Fáradtság

Nagyon sok mindentől lehetünk fáradtak, és azok többsége teljesen ártalmatlan. Ha azonban állandó fáradtság gyötör, az akár a leukémia korai jele is lehet. Néha azonban a vastagbél- és gyomorrák miatt kialakuló vérveszteség nyomán is kialakulhat ólmos fáradtság. Ha megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés ellenére sem szűnik az állapot, forduljunk szakemberhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra