Hatékony a mellrák ellen ez a gyógyszer

Egy új gyógyszer hatékony lehet az örökletes mellrák elleni küzdelemben.

Az örökletes mellrák ellen tűnik ígéretesnek egy gyógyszer: a BRCA1 és a BRCA2 gének okozta daganat elleni készítmény, az olaparib a tesztek szerint képes megakadályozni a daganatok ismételt kialakulását. A kutatók tíz évre tervezték a hatóanyag tesztelését, de az olyan eredményesnek bizonyult, hogy két és fél év után befejezték.

A mellrák kevésbé ismert tünetei Az emlőrák legismertebb tünete a mellben tapintható csomó. Annak érdekében, hogy ezt időben felfedezzük, az orvosok rendszeresen felhívják a figyelmet az önvizsgálat fontosságára. Arról azonban már kevesebbszer hallunk, hogy a csomó mellett más tünetekre is érdemes odafigyelni. Kattintson a részletekért!

Fontos felfedezés a mellrák elleni küzdelemben

A New England Journal of Medicine folyóiratban publikált tanulmány szerint, amit online az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság konferenciáján is bemutattak, a tesztekből kiderült, hogy a gyógyszer több mint 40 százalékkal csökkentette az invazív kiújulás, a második rákos megbetegedés vagy a halálozás relatív kockázatát - ismertette a The Guardian . Abszolút értékben a kezelés befejezése után egy évvel az olaparib tablettát szedő nők 85,9 százaléka maradt életben, és a rák nem tért vissza három évig, szemben a placebót kapó 77,1 százalékkal. Hasonló volt a különbség az áttételek képződésekor is: 87,5 százalék az olaparibbal kezelt és 80,4 százalék a placebót szedők körében.

Az emlőrák Magyarországon is rengeteg életet követel. Fotó: Getty Images
Az emlőrák Magyarországon is rengeteg életet követel. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A tanulmány szerint 921 olaparibbal kezelt páciens közül 106-nál tért vissza a rák három éven belül, vagy hunyt el a páciens, míg a placebót kapó kontrollcsoportban 915 páciens közül 178 esett vissza vagy hunyt el. Az eredményt Andrew Tutt professzor, a nemzetközi kutatás vezetője, a londoni Cancer Research (rákkutató központ) tudósa "jelentős eredményként" könyvelte el. Mint magyarázta, száz, kezelésben részesült nő közül a gyógyszernek köszönhetően nyolccal vagy kilenccel több marad életben, a rák kiújulása nélkül.

Az olaparib úgy működik, hogy a PARP nevű molekula gátlásával megakadályozza, hogy a rákos sejtek képesek legyenek a DNS-ük javítására, ez a pusztulásukat okozza. Különösen jól működik olyan pácienseknél, akiknek BRCA1 vagy BRCA2 génmutációja van. A vizsgálat során viszonylag ritkán jelentettek jelentős mellékhatásokat.

A kutatás előtt az örökletes mellrákban szenvedő nőkön nem tudtak hatékonyan segíteni. A gyakran fiatal nőkben megjelenő rák sokszor nagyon súlyos formában jelentkezett, és attól is kellett tartani, hogy a kezelések után ismét kiújulhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra