Így eddzünk, ha szeretnénk elkerülni a májrákot

A rendszeres, könnyű testmozgás szerepet játszhat a rákos megbetegedésekhez vezető májkárosodás visszafordításában - derült ki egy friss, egereken végzett kutatásból.

A Newcastle-i Egyetem tudósai egereken végzett kísérleteik során kimutatták, hogy a kíméletes aerob testmozgás csökkentette az öregedéssel kialakuló gyulladások szintjét a májban - ezzel képes volt visszafordítani azon májkárosodásokat , melyek daganatos betegséggé fajulhatnak. Ahogy az a MedicalXpress oldalán olvasható , a nagy-britanniai Rákkutató Alapítvány által finanszírozott tanulmány eredményeit a The Journal of Inflammation című folyóiratban publikálták a szerzők, akik kiemelték: további vizsgálatok segíthetnek majd megállapítani, hogy a kíméletes testmozgás az embereknél is képes-e csökkenteni a májrák kockázatát.

rák májrák daganat testmozgás edzés
A gyaloglás és a kocogás is jó választás, ha szeretnénk megelőzni a májdaganatot. Fotó: Getty Images

Az öregedési folyamatok miatt fokozódik a gyulladás

A rövid telomerek akár évekkel előre jelezhetik a rákot - részletek itt.

Az életkor előrehaladtával a test fokozatosan veszít az immunrendszer működése feletti kontrollból, ami magas gyulladásszintet eredményezhet a szervezetben, különösen akkor, ha épp egy fertőzéssel küzdünk vagy valamilyen betegségből lábadozunk. Ám ha ezek a gyulladások tartósan fennállnak, az idővel szövetkárosodást okozhat - a DNS-szálak végén található és azokat védelmező telomerek megrövidülnek, ami bizonyítottan növeli a rákos betegségek kockázatát. Ezekre a változásokra a máj különösen érzékenyen reagál. Derek Mann, az egyetem Rákközpontjának professzora, a kutatás társszerzője az immunrendszer feletti kontroll elvesztését ahhoz hasonlította, mint mikor egy autóban lassan elhasználódnak a fékbetétek. "A fiatal szervezet még könnyen féken tartja az immunrendszert, ám ahogy öregszünk, ez egyre nehezebben megy. A kutatásokkal azt szerettük volna megtudni, hogy az egerek által végzett mértékletes testmozgás segíthet-e visszafordítani ezt a folyamatot, és ezáltal képes-e csökkenteni a májdaganatok kialakulásának kockázatát" - részletezte a professzor.

Az idősebb, krónikus gyulladással küzdő egereket a kutatók két csoportra osztották: 16 egérrel végeztettek kíméletes testmozgást (heti háromszor 30 perc futószalagon való kocogást), míg 13 egeret mozgásszegény körülmények közt tartottak. Ezután részletes megfigyelésnek vetették alá az állatokat. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy a kíméletes testmozgás csökkentette a máj gyulladásszintjét és javította az idősebb egerek anyagcseréjét, még azoknál a példányoknál is, akiknél előrehaladott májbetegséget mutattak ki a szakértők.

A testedzés jótékony hatásai

A májdaganat kockázatának csökkenése mellett az edzett egerek csoportjában a máj zsírszintje is mérséklődött, és kevesebb károsodott telomerük volt. A kutatók azt is megállapították, hogy az öregedés ellenére a testmozgás segített fenntartani az állatok fittségét, ami a mozgásszegény egereknél észrevehetően csökkent. Ezek alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeres, kíméletes aerob edzés segített megakadályozni az állatok általános egészségi állapotának romlását, valamint védte őket a májban kialakuló daganatok ellen is. Dr. Caroline Wilkinson, a kutatás egyik szerzője így nyilatkozott: "figyelemreméltó volt látni, hogy míg az edzett egerek közül csupán egynél alakult ki májdaganat, addig a mozgásszegény példányok közül ötnél. Ez is azt mutatja, hogy sosem késő belevágni a rendszeres testmozgásba." A szakemberek további kutatások során igyekeznek kideríteni, hogy a mérsékelt testedzés az embereknél is segít-e csökkenteni a májrák kockázatát. Ez különösen az idősebb korosztály számára lehet fontos, akiknek a megterhelő edzések már igencsak nehezükre eshetnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra