Így előzhető meg egy súlyos rákbetegség

Magyarországon évente 1200 nő betegszik meg méhnyakrákban, 400-500-an pedig bele is halnak a betegségbe.

Megfelelő HPV-átoltottság esetén töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma - közölte Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán. A szakértő elmondta, világszerte 570 ezer nőnél regisztrálnak méhnyakrákos megbetegedést, és több mint 300 ezren halnak meg miatta.

HPV-oltás: miért fontos beadatni? Átlagosan öt emberből négy átesik élete során humán papillómavírus okozta fertőzésen. Legsúlyosabb esetben ez akár rosszindulatú elváltozások kialakulását is eredményezheti, védőoltással ugyanakkor hatékonyan védekezhetünk a kórokozó legveszélyesebb törzsei ellen. Lássuk tehát, mit érdemes tudni a vakcináról. Kattintson a részletekért.

Az Egészségügyi Világszervezet célként határozta meg, hogy a következő tíz évben 200 millió HPV-vakcinát juttat el a szegény, fejlődő országokba, mert az oltással 30-40 éven belül immunissá válhat a népesség a méhnyakrákra, és a számítások szerint ezzel a következő 50 évben 13 millió életet lehetne megmenteni - ismertette.

A rendszeres szűrés életet menthet

Az elnök fontos lépésnek tartja, hogy Magyarországon a HPV elleni oltást a lányok mellett kiterjesztik a hetedikes fiúkra is, mert egyes daganatok kialakulásában a férfiaknál is szerepet játszik a vírus, valamint így védeni lehet a velük kapcsolatba kerülő nőket is.

Magyarországon évente 1200 nő betegszik meg méhnyakrákban, 400-500-an pedig bele is halnak a betegségbe. A rendszeres szűrés nagyon fontos, mert így korai stádiumban észlelni lehet a megbetegedést, és eredményesebben lehet kezelni - mondta Rozványi Balázs.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra