Kinek segíthet a teljestest-MR?

A teljestest-MR átfogó képet adhat az egészségünkről, és sok olyan panasz eredetét is sikerülhet ilyen módon felderíteni, amelyet más módon nem tudtak diagnosztizálni. Magam is részt vettem egy ilyen vizsgálaton, és kiderült: nem vagyok olyan egészséges, mint korábban hittem.

Orvoshoz általában csak akkor megyünk, ha már gond van, a férfiak egy része pedig még akkor sem. Pedig a rendszeres szűréseknek több súlyos betegség megelőzésében is komoly szerepe van, éppen ezért ma már többféle szolgáltatás közül is választhatunk aszerint, hogy életkorunk és egészségi állapotunk alapján mit szeretnénk kivizsgálni.

A legnagyobb hazai egészségportál újságírójaként úgy döntöttem, hogy én is felmérem az egészségi állapotomat, és jelentkezem egy átfogó képet alkotó teljestest-MR-re. Panaszmentes, aktív életmódot élő, 30-as évei elején járó férfiként teljes nyugalommal feküdtem be a vizsgálatra annak reményében, hogy az eredményt kielemző orvos semmilyen problémát nem talál majd. Nem lett igazam, az irodai munkával járó jellegzetes ártalmak már rajtam is megfigyelhetőek annak ellenére, hogy (eddig még) semmilyen fájdalmat nem okoztak. Hogyan is zajlik egy ilyen vizsgálat, és van-e félnivalónk az MR-től?

Mikor javasolt a teljestest-MR-szűrés? A rák hazánkban továbbra is népbetegség, Európában a magyarok betegszenek és halnak meg a legtöbben daganatos megbetegedésekben. A ráktípusok legtöbbjét már korai stádiumban felfedezheti egy teljestest-MR-vizsgálat. Kattintson !

Ne gondoljunk a rózsaszín elefántra!

Mivel szinte semmilyen testi kontaktus nem történik a gép és közöttünk, fájdalomtól értelemszerűen nem kell tartani - nekem legalábbis a vizsgálattal kapcsolatos egyetlen kellemetlenség az unalom volt. Ahhoz ugyanis, hogy az MR precíz képet kaphasson a test egészéről, nagyjából egy-másfél órát kell benne tartózkodni. Ráadásul mindezt teljesen mozdulatlanul kell tölteni, hiszen a gép által rögzített képek egy része használhatatlanná válhat már kisebb mocorgástól is. Talán mindenkinek ismerős lehet a "ne gondolj a rózsaszín elefántra" jelenség, melynek lényege, hogy az ember már-már kényszeresen megtenne valamit, mert az adott szituációban nem szabad (vagyis a tiltás ellenére - illetve épp emiatt - az első gondolata egy rózsaszín elefánt). Ezen analógia szerint a készülékben fekvő személyek jelentős hányadának kezdhet el viszketni az orra a vizsgálat ötödik percétől, miután tudatosult benne, hogy a következő másfél órában nem lesz lehetőség megvakarni. Mindenképpen javasolt mosdóba is elmenni előtte: a másfél óra sokkal többnek fog tűnni, ha nem tesszük meg!

Klausztrofóbiával küzdőknél sokszor már az MR említése is szorongást vált ki, valójában azonban nekik sincs félnivalójuk: a szerkezet mindkét oldala nyitott, így valójában sehova sem "zárják be" őket, bármikor ki tudnának bújni a gépből. Szerencsére engem nem feszélyezett a szűkös hely, de a biztonság kedvéért azért kaptam egy pumpát a kezembe, amelyet megnyomva bármikor jelezhettem volna a vizsgálatot végzőknek, ha rosszul érzem magam. Az asszisztens egyébként végig kapcsolatban marad a pácienssel és érdeklődik az állapotáról. Ha szükséges, a gépet egy gombnyomással leállítják, így senkinek sem kell attól rettegnie, hogy nincs ráhatása a körülötte zajló eseményekre.

A sokszínű teljestest-MR
A sokszínű teljestest-MR

Sőt összességében semmi miatt nem kell rettegni. Annyi a dolgunk csupán, hogy mozdulatlanul feküdjünk, és ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy egy orvosi vizsgálaton veszünk részt, a szemünket becsukva relaxálhatunk, amíg a gép dolgozik körülöttünk. Azért elszunyókálni valószínűleg nem fogunk, mivel a gép működése változatos zörejekkel jár, kapunk viszont füldugót, hogy ez ne zavarjon. A közel másfél óra alatt pedig az MR szinte minden munkafolyamatának a hangját megszokhatjuk, az elektronikus zene kedvelői talán még dallamosnak is találhatnak bizonyos részeket. A falra kivetített animációk és a terem változó színű megvilágítása is asszisztált az ellazuláshoz, amelyek együttesen ha nem is ingergazdag élménnyé, de mindenképp kibírhatóvá tették a mozdulatlanságban töltött időt.

Egészségesnek éreztem magam, de tévedtem

Alig néhány órával a vizsgálatot követően már kézhez is kaptam a vizsgálati leletem, melyből kiderült: a panaszmentesség ellenére távolról sincs minden rendben. Az MR-felvétel enyhe orrsövényferdülést állapított meg, amiben semmi meglepő nincs, hiszen az orrom is ferde kissé. Mivel ez a légzésemre nincs hatással, egy műtétnek maximum esztétikai okai lennének, de már mindenki így szokott meg, így nem érzem szükségét.

Problémát jelenthet azonban a későbbiekben, hogy a nyaki porckorongok némelyikén már megfigyelhető némi előboltosulás . Ezek egyértelműen a számítógép előtt töltött munkaórák számlájára írhatóak, a leletet elemző Dr. Tombácz Andrea radiológus főorvos szerint a leggyakrabban itt kezdődnek el a kopásos problémák. A hát többi részén egyelőre semmilyen elváltozást nem azonosítottak.

Mindkét térdízületben találtak egy kisebb folyadékszaporulatot is, nagyjából ugyanazon a részen. Emögött valamilyen ízületi megterhelés vagy az ízületi tok meglazulása állhat, melynek hatására a felszaporodó folyadék tapintható dudort képez. Fájdalmat egyelőre nem okoz, felhívja viszont a figyelmet arra, hogy a térdeket a kelleténél nagyobb terhelés éri, amin valamilyen módon változtatni kellene.

Emellett a jobb pajzsmirigylebenyben is azonosítottak egy néhány milliméter átmérőjű göböt . Mivel a mérete nem indokolja, a radiológus szerint egyelőre nem szükséges műteni, néhány hónap múlva viszont érdemes ultrahanggal is megvizsgálni, hogy kiderüljön, változott-e valamit. Mivel a pajzsmirigyfunkciókat egy ekkora elváltozás még csak kis eséllyel befolyásolja, egyelőre a megfigyelés is elegendő a doktornő szerint.

Kinek javasolt a teljestest-MR?

Ahogy az eredményeimből is látható, a teljestest-MR-vizsgálat egyik nagy előnye, hogy a specifikus szűrésekkel ellentétben nemcsak egy szerv vagy szervrendszer állapotát lehet vele felmérni, hanem segítségével átfogó képet is kaphatnak rólunk az orvosok. A modern MR-vizsgálatokkal kimutathatóak például a koponya és a gerincoszlop daganatos, gyulladásos és degeneratív elváltozásai. Még a tünetek jelentkezése előtt felismerhetőek többek között a máj, a hasnyálmirigy, a vesék és mellékvesék, a húgyhólyag vagy a női kismedencei szervek megbetegedései is.

"Alapvetően daganatkizárás, illetve általános állapotfelmérés a vizsgálat két fő célja. Utóbbinak olyan pácienseknél lehet komoly szerepük, akik régóta szenvednek valamilyen panasztól, de a megfelelő diagnózist nem sikerült felállítani" - mondta el a radiológus főorvos. Hozzátette: bár az MR-készülékkel nyert adatok már rengeteg dolgot árulnak el a testünkről, bizonyos daganattípusok korai stádiumú felismerésére nem a legcélravezetőbbek. A korai stádiumú méhtest- és petefészekrák elsősorban a célzottan kismedencére irányuló MR-vizsgálattal fedhető fel, de például az emlő- és méhnyakrák korai felismerésére is az arra specializált szűrés a legalkalmasabb.

"A napokban keresett fel minket egy fiatal férfi, aki a teste különböző pontjait fájlalta rendszeresen, egyszer a lábába, egyszer a karjába vándorolt a fájdalom. A teljestest-MR segítségével kiderítettük, hogy a nyaki, a hát és az ágyéki gerincén is indult egy gyulladásos ízületi deformáció, és ezek a beteg porckorongok nyomták a gyökeit. Így sikerült időben kezelni egy induló reumatológiai betegséget" - magyarázta dr. Tombácz Andrea.

A főorvos negyven felett mindenkinek javasolja a vizsgálatot, hiszen sok olyan panasz eredetére derülhet így fény, amelyre korábban nem is gondoltunk volna. Már negyven alatt is javasolt azonban részt venni ezen a szűrésen, ha:

  • a családunkban többeknél is előfordult valamilyen daganatos megbetegedés, esetleg olyan betegségünk van, amely rákká fejlődhet. A rákból kigyógyult személyeknél is segíthet kimutatni az esetleges áttéteket
  • rákkeltő anyagokkal, veszélyes környezetben dolgozunk (atomerőmű, szemétégető)
  • élsportolók vagyunk, vagy megerőltető fizikai munkát végzünk
  • hosszabb ideje fennálló panasz miatt járjuk az orvosokat, a tünetek okait azonban nem sikerült eddig felismerni
  • életmódunk vagy egészségi állapotunk miatt valamelyik kiemelt rizikócsoportba (cukorbetegek, keringési problémákkal élők, dohányosok, túlsúlyosak) tartozunk

Nekem összességében a vizsgálattal több problémát is sikerült korai stádiumban felfedezni, amikor még kezelés sem szükséges, elég csak odafigyelni néhány dologra. Ha nem szereztem volna tudomást a térdemben lévő folyadékszaporulatokról, valószínűleg még beletettem volna 1-200 kilométert a már amúgy is kitaposott futócipőimbe , a múlt héten azonban lecseréltem őket. A gerincproblémák nulladik stádiumában még a tartóizmok erősítésével is sokat tehetek a hátam egészségéért, és talán egy drágább, de kényelmesebb szék is jót tehet a tartásomnak. Összességében nagy gond nincs, a vizsgálat pedig jól meghatározta azokat a fókuszpontokat, amelyekre jobban odafigyelve talán egy darabig még nem is lesz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra