Otthon lesz szűrhető a rák

Lapinformációk szerint ősszel elindulhat végre az országos vastagbél-rákszűrés, melynek kezdőcsomagját a patikákban is átvehetik az érintettek.

Patikákban kezdődik a rákszűrés

A Népszava szerint bár korábban arról volt szó, hogy a szűrőprogram frontvonalában a háziorvosok állnak, ám annak ellenére, hogy páciensenként ezer forint extra-díjat is kaphatnak, csak az alapellátók fele vállalta a feladatot. Ezért a páciensek egy részéhez más csatornán kell eljuttatni a székletminta vizsgálatához szükséges csomagot. Az otthon levett mintát a laborba kell küldeni, ahol azt vizsgálják, van-e daganatra utaló vérnyom, és erről a leletet elküldik a háziorvosnak.

Otthon lesz szűrhető a rák, széklet, wc, vécé, rák, széklet székletvizsgálat rákszűrés véres széklet székletminta vastagbél-tükrözés székrekedés
A székletmintát mindenkinek magának kell majd postára adnia

A lapnak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta, úgy tudja, szeptember-október hónapban már elérhető lesz a gyógyszertárakban az egységdoboz, amelyben benne lesznek a mintavételhez és annak továbbításához szükséges eszközök. Azt, hogy pontosan mi a teendő, hogyan kell használni az átvett csomagot, arról a gyógyszerészek is adnak felvilágosítást. Hozzátette, ehhez már készül kommunikációs segédlet is a szakemberek számára.

A székletmintát nekünk kell postázni

A tervek szerint ősztől a regionális szűrőközpontok értesítenék az 50-70 éveseket, hogy vegyék át a vastagbél-rákszűréshez szükséges csomagjukat vagy a háziorvosoknál, vagy a patikákban. A székletmintát mindenkinek magának kell majd a mellékelt borítékban postára adnia. Az eredményről a páciens, és a háziorvosa is kap értesítést. Akinek a székletében a labor vért talált , azokat arról értesítik, hogy keressék meg a háziorvosukat, akik segítenek a további kivizsgálásban, és odaadják a soron kívüli - vastagbél-tükrözésre - szóló beutalót. E vizsgálat elvégzésére 47 központot, megyénként két intézményt jelöltek ki.

2,4 millió ember kaphat levelet Úgy tudni, az országos szűrőkampány keretében beutalt betegek vastagbéltükrözésének két héten belül meg kell történnie. Ehhez pénzt, és eszközöket is biztosítanak a programban. A jövő év végéig körülbelül 2,4 millió ember kaphat levelet.

Az elmúlt években már lezajlott mintegy 12 pilot programban eddig csaknem 160 ezer ember kapott vizsgálatra szóló behívót, alig felük élt a lehetőséggel és küldött székletmintát.

Körülbelül hatezren kaptak visszajelzést a rák-gyanúról, de a kolonoszkópiás vizsgálaton azonban már csak 1800-an jelentek meg. Kétharmaduknál találtak kezelést igénylő elváltozást- írja a lap.

Komoly bajt jelezhet a véres széklet A véres székletet minden esetben komolyan kell venni, hiszen akár komoly betegségre is utalhat. Gyulladás, fekély, jóindulatú kinövés (polip) jele is lehet, de rosszindulatú daganatra is utalhat. Ritkán akár gyomorból származó vérzés is okozhatja. Az, hogy a vér sötétebb vagy világosabb, attól függ, a bélrendszer mely szakaszáról származik. Ajánljuk alábbi videónkat !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra